Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)
annyi más archaikumot, Domaházán jegyezte le a szokás eltűnésének utolsó stádiumában, megmentve a szaktudomány számára. Felfigyelt arra, hogy ennek a szokáskörnek ún. pogány kultikus elemei és keresztény mozzanatai egyaránt vannak, sőt, a mulatság tartalmában és bizonyos külsőségeiben a régi feudális világ néhány közigazgatási emléke is megnyilvánul. 19 Hasonlóképpen jól vette észre a lakodalmi hajnaltűzzel, a palócokra jellemző sajátos társas mulatsággal kapcsolatban a kultikus vonatkozásokat. 20 Lajos Árpád elsősorban folklórkutató volt. írt néhány tárgyi néprajz körébe sorolható dolgozatot, de azok is inkább a népművészet területéhez - s így a tágabban értelmezett folklórhoz - állnak közel. 21 Az ő folklorisztikai munkássága rendkívül jelentős elsősorban az általa nagyon szeretett szűkebb haza - Borsod -, a palócok, barkók és matyók hagyományainak feltárásában és megmentésében. Lajos Árpád kutatásai révén ismerhette meg a szaktudomány ÉszakMagyarország népi kultúrájának több fontos archaikus elemét. A hatalmas anyagfeltáró munkássága mellett figyelemre méltóak az elemző, rendszerező és az elméleti következtetéseket összegző tanulmányai. Belső ösztönből fakadó finom meglátásai, továbbgondolásra inspiráló ötletei voltak. Ehhez a helyszíni gyűjtései, a népi közösségekben való tapasztalatai nyújtották a hátteret. Az ő munkássága kitűnő például szolgál az utódoknak is, hogy ne feledjük, a népi kultúra megismeréséhez, az elméletekhez vezető út alapja a helyszíni gyűjtőmunka nyomán elért nagy anyagismeret. 19. A domaházi ivó. Néprajzi Közlemények, V. 1960. 3-4. sz. 267-289. 20. Hajnaltüze Borsodban. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, VI. 1964. 23-29. L. hozzászólását Manga János referátumához. In: Módszerek és feladatok. Palóc kutatás. Módszertani Közlemények, I. (Szerk.: Bakó Ferenc). Eger, 1968. 129-130. 21. Szépmíves szűcsök Bükkábrányban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, II. 1958. 101-124. Népi házdíszítés Sajóvelezden. Borsodi Szemle, 1959. 4. sz. 59-64. Díszes fafaragás a Hór völgyében. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, III. 1963. 103-135. - Szorosabban vett tárgyi néprajzi cikkek: Szénégetés a Bükkben. A Herman Ottó Múzeum Közleményei, IV. 1956. 21-30. Házépítés régi módja Kacson. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, VIII. 1969. 341-348. 193