Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

bőrzacskóját begöngyölték s vele megvágatták s midőn a dohány rósz szagán maga a gazda is boszankodott, akkor nevették a dolgot. Egy másik mulatságban pedig az történt meg, hogy fogadásból 50 lépés távolból kilőtte egyik a másik szájából a pipát. No de az efélékkel nem jó dicsekedni, még azt mondhatná valaki, nem voltak őkemeknél oda haza!! A kisdedet az anya nagy gonddal szokta ápolni, de ha már 3-4 évet ért a gyermek, akkor a ház bajai által lekötött anya szabadon ereszti azt futkározni, s az rendesen csak a pillanatot lesi, mikor az uczára többi gyermek társaihoz kiszabadulhat, mi ha egyszer megtörtént, többé az árok sem tartja meg. Ki ne hallotta volna, az e vidéken jártak közül azon összefüggés nélkül való dalt, mit a sárréti kisgyermekek a tavasz és a kedves gólyamadár elerkeztekor dalolnak? A ki nem hallotta ám olvassa el, ez az: 1. Gólya gólya gelicze Ki lyányát veszed el? A Szógabíróét Mivel viszed haza? Síppal dobbal nádi hegedűvel. Mir (miért) vires (véres) a te lábod? Azért vires én lábom Száraz galyjat átalléptem Diófára felrepültem Párna hajat varrtam Száz pízen eladtam Százszor is megbántam. Ki készíté ezen és az ehhez hasonló dalokat? bizonyára nem a lelkész, hanem a kis gyermekek, de hogy mikor? azt még gyanítani sem lehet, mert a legöregebb emberek is így tudták e dalt, mint szinte a következőket is: 2. Egy mi (mély) kútba tekintek, Arany szálat szakaszték, Asszonyunkat látám Bíborba bársonyba, Gyöngyös koszorúba: A ki mér itt mosolyogni Bíró szedi zálogát, Szabad leguggolni. E verset körbe forogva több gyermek szokta énekelni s aligha csalatkozunk, ha hisszük, hogy e vers még a vidékünkön uralgott katholicismus maradványa. 173