Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

Miután ez az évtized grafikai munkálkodásának is a fénykora, itt kell szólnunk páratlanul eredeti rajzművészetéről, amely nem afféle kiegészítése festői tevékenységének, hanem önálló funkcióval rendelkező, autonóm műfaj életművén belül. Mint grafikus, tematikailag meglehetősen szűk körben mozog, mert munkáinak többsége táj- és városkép, ami azonban technikai felkészültségét illeti, az úgyszólván valamennyi grafikai eljárásra kiterjed. Fiatalabb éveiben rézkarcokat is készített, később a linó- és a fametszes, illetve ennek színes változatai kötötték le érdeklődését, mígnem végül is az ecsetrajznál állapodott meg, amit bravúros eleganciával művel. Ábrázolásain {Nagymarosi pincék, Tapolcai táj, Nagymarosi Dunakanyar, A Duna Dömösnél, Szőlős dombok, Szicíliai emlék, Tengerpart Catániánál, Széles folyó stb.) általában kerüli a helyi jelleg, a „couleur locale" ábrázolását, amit ad, az inkább megfigyeléseinek, hangulatainak, elmélkedéseinek-természetesen az ihlető környezettől is befolyásolt - vizuális krónikája. Biztos szelektálókészsége következtében nincs szüksége a jellemző vonások izzadságos előszámlálására, a dolgok közepébe vágva, egyenesen a légkört ragadja meg, éspedig olyan tömör nagyvonalúsággal, mintha csak fényképezőgépet kattintana el. Kedveli a merész kivágásokat, a különleges nézőpontokat; hol izgalmas kiemelésekkel operál, máskor nagy rálátással egészen a horizontig tágítja a teret. Számunkra kissé érthetetlen, hogy ez a nagyszabású grafikai oeuvre mindmáig nem kapta meg a méltó elismerést, úgy lehet, mesterünk szerénysége, vidéki volta a fő akadálya a megfelelő értékelésnek. A nyolcvanas évek terméséből, Mazsaroff Miklós művészi jelenéből a szenvedélyektől izzó, újszerű virágcsendéletek, illetve a nagyipari élmények invenciózus megjelen ítései érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. Mazsaroff csendéletei teljes szakítást jelentenek a szokványos csendéletsémákkal, a mesterségesen összerendezett asztali kellékekkel, a polgári izlésű csokorkombinációkkal. 0 nem a belső térben, hanem kinn, a szabadban, a növények természetes közegében festi virágcsendéleteit, újszerű nézőpontokból - például felülnézetből - közelítve meg kedvenc virágait. A szabadtér atmoszférikus hatásai, a szirmok és levelek nyers elevensége, a képkivágás szokatlansága drámai izgalommal, a természetes és szabad élet iránti elementáris vággyal telítik ezeket az ábrázolásokat; rajtuk keresztül mintegy a művész legbensőbb világába látunk bele, amely világban kibékíthetetlen harcot vív egymással az ösztönös kitárulkozás, és a világot tudatosan alakítani szándékozó alkotó józan önfegyelme. 34