Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

tás sosem jelent deformációt, mert a természeti elemek képi átlényegítését mesterünk a színek és a formák felfokozásával, illetve a képkivágás gondos megválasztásával éri el. A tájképi részleteknek így mindig megvan a maguk realisztikus hűsége, de ugyanakkor a szemünk láttára nőnek olyan újabb egységgé, amely mentes minden kopírozó, leíró sajátosságtól. A képek egy részének komor, fojtott összhatását {Hámor ősszel, Erdőben, Miskolci periféria) a kontraszt írozás kimunkálatlanságával, az egymással szembeállított színek és színritmusok nyersességével magyarázza. Ott, ahol árnyaltabban vannak párosítva a színek, s a festői figyelem kiterjed a táj formai elemeiből adódó forma- és tömegritmusra is, sokkalta harmonikusabb a hangulati hatás - tanú rá a Dunakanyar Visegrádnál (9. kép), a Visegrád ősszel (20. kép), a Téli táj és a Hajnal című kompozíció. Újvári érzékeli először, hogy Mazsaroff képi világában milyen fontos szerepet tölt be a formákat és a színfoltokat körülölelő kontúrvonal ritmikája, amely szerencsés esetben mintegy a táj formáit és színeit tömörítő ornamentikát képez. Ilyen hatást főként a kollekció olasz ihletésű darabjain, jelesül a Szicíliai hegyoldalon és a Polinurói tájon fedez fel. A tájképfestő Mazsaroff legfőbb erényét abban látja, hogy mesterünk a természet tárgyait élő organizmusként szemléli és értelmezi, s 24 14. Tengerpart Catániánál (1975)