Végvári Lajos: Seres János (Borsodi Kismonográfiák 32. Miskolc, 1989)

A csendéletek időszaka után Seres tájképi motívumokkal foglalkozott. Az elvont ábrázolásmód határához érve, visszakanyarodott a természethez. Érdeklődéssel tanulmányozta a folyóparti fákat, bokrokat és a mögöttük megbúvó dombhajlatokat. Elgyönyörködött az avasi pincékben, és a múlt hangulatát őrző, roskatag építményekben költői szépségeket talált. Egy riportban így összegezte a Diósgyőri Vasas Képzőművészeti Szabadiskolához kötődő négy évtizedes munkáját, valamint a Zempléni Rajztanárok nevű pedagógus stúdió vezetési tapasztalatait: „Mérhetetlenül fontos, hogy azok az emberek, akik rajzot tanítanak, maguk is rajzoljanak . . . Lehetőség szerint olyan jellegű feladatokat oldjanak meg, ami elé az iskolában is kerülnek, hiszen ezek mindegyike olyan, . . . ami túlmegy a tanulmány határán . . . Másképp fog tanítani az az ember, aki a mesterség mai színvonalán foglalkozik a képzőművészettel."

24 Az amatőrökről így vélekedett: „Feltétlenül szükséges számukra a látvány. Ha tájat fest, akkor valóságos tájat fessen . . . Fejből ne fessen tájképet, mert az az esetek többségében hamis lesz ... A látvány a hangulat megfogalmazásához is elengedhetetlen. Ez adja azt az élményt, s azokat a festészet nyelvére lefordítható dolgokat, amiket nem tud magától kitalálni a legnagyobb művész sem, s a természethez fordul."

25 Ezeket az elveket a maga számára is fenntartja, s arra a kérdésre, mik azok a belső indítékok, amik az alkotások születésében nélkülözhetetlenek, Seres így válaszolt: „Tulajdonképpen azt, hogy alkotás, az én dolgaimmal kapcsolatosan sohasem mondanám. Én munkát végeztem. Van az embernek egy tanult mestersége, mert most mindegy, hogy valaki azt hol tanulja. Képzőművészeti Főiskolán tanár szakon, művész szakon. Mikor én végeztem tanárként, akkor még nagyon kevés ember volt, aki művészhallgatóként végzett. Különösebben nem is jelentett semmit. Mert az számít, hogy utána mit csinál. A világ legtermészetesebb dolgának találta- meg találta abban az időben mindenki közülünk -, hogy elment tanítani. De nemcsak azért, mert valamiből élni kellett - hanem mert egyszerűen ilyen jellegű feladatot abban az időben meg kellett oldani! Tehát tanítani kellett elsődlegesen, és az is természetes dolog volt, aki tudott, az festett is . . . Tehát tanítottam, s ami maradt energiám, festettem is. Vagy rajzoltam, amire akkor lehetőségem volt. Vagy úgy érezte az ember talán, hogy olyan irányban szükség is van rá . . . Nagyméretű dolgokat nem festettem. Akkor is inkább rajzoltam, vagy kisebb méretű színes dolgokat csináltam . . . akvarellel vagy olajjal."

26 Pályafutására visszatekintve nem becsülte le mai művészetfelfogásától eltérő korábbi alkotásait, alkotásokat. Szerinte a minőség a döntő, hiszen „a képzőművészet úgysem stílus kérdése". A rendkívül igényes alkotó, ritkán elégedett munkájá21