Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

rekonstrukciója jelentheti majd a szélesebb körű elemzés alapját, kiin4 „ , , , dúló pontját. A néprajzi anyag alapos összegyujtese es a kultúra szerkezetének felvázolása nélkül légüres térben mozognánk a kultúra részterületeit, a lakosság eredetét, kulturális örökségét és annak változását, az adaptációs folyamatok irányát és erejét illetően. Az összegyűjtött anyag alapján, lehetőség nyílt egy elsősorban anyagközlő-jellegű két kötetes néprajzi monográfia megjelentetésére. Az első kötet elsősorban a gazdálkodással foglalkozik. Viszont nem jutottunk elegendő adathoz a népviseletet, az építkezést, a 1akáskultúra e konstrukciójához; ismereteink, adataink e vonatkozásban inkább csak általános jellegűek. Ugyanakkor sikerült rekonstruálni a földművelés, az állattartás és ezeket kiegészítő tevékenységek egykori formáit, aminek alapján megállapíthatók a vizsgált közösség sajátosságai. A második kötet Derenk és Istvánmajor társadalmi és családi életével, az emberi élet és a naptári év szokásaival, a népi tudással, a hiedelmekkel és a népi gyógyászattal foglalkozik. A munka során a vizsgált közösség sajátosságaihoz alakított kérdőíveket használtunk, de hasonlóképpen fontos szerepet töltött be a megfigyelés módszere is. Ez utóbbi sikere elsősorban annak a rendkívüli szívélyességnek volt köszönhető, amellyel minket lengyeleket fogadtak. Az összességében több hónapot kitevő ott-tartózkodásaink során adatközlőinkkel együtt éltünk, dolgoztunk, pl. segítettünk a kukoricatörésnél, részt vettünk ünnepeiken: lakodalmakban és búcsúkban, s osztoztunk bánatukban: temetéseken, halotti torokon. A miskolci Herman Ottó Múzeum segítségével két alkalommal is ellátogattunk az egykori Derenkre, mely kirándulásokon adatközlőink is elkísértek. Mindez olyan bensőséges kapcsolatot alakított ki a kutatók és a közösség tagjai között, amely a leginkább biztosította az eredményes anyaggyűjtést. Reméljük, hogy ez az öszszefoglalás, amely a magyarországi lengyel telepesek utódainak kultúráját rekonstruálja, további elemzésre érdemes anyagot nyújt azoknak a magyar néprajzkutatóknak, akik a magyar nyelvterületen élő más etnikai csoportok asszimilációs és adaptációs folyamataival foglalkoznak. Úgy tűnik számunkra, hogy egyetlen kultúra összetettségének, rétegzettségének alapos megismerése komoly hozzájárulást nyílj that az ilyen elemzések számára. Munkánk a magyar etnográfusok jelentős támogatása, megértő segítsége nélkül nem készülhetett volna el. Köszönettel tartozunk a miskolci Herman Ottó I-iúzeumnak, elsősorban dr. Szabadfalvi József igazgatónak. Hálával tartozunk a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi 6