Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)
A nagylányra komoly munka várt a heti mosásnál-szapulásnál is. Ezt is korán reggel kezdték, hiszen a vízmelegítés, lugzás, szapulás sok időt és erőt kívánt. Öblíteni a patakra hordták a ruhát, ha volt a közelben, vagy az artézi kútra mentek. A nyári nagy mezei munkák idején a lányok is részt vettek mindenben, ha nem mentek el summásnak. Télen a lányok-asszonyok fő munkája a varrás volt. A többi házi munkát is igyekeztek ennek alárendelni. Reggel gyorsan „elvégeztek a jószág körül", rendet tettek a házban és leültek varrni. A délután és az este nagy részét is a varrás töltötte ki. Emiatt sokszor más munkát is elhanyagoltak. Az eladó lányokat kímélték, alig fogták be az egyébként számukra is kötelező munkákba, sokszor az anyjuk, nagyanyjuk elvégezte helyettük azt is, ha sürgős volt a varró, vagy már a strafírung készült. Ilyenformán a varrás - elsősorban a szegényebb társadalmi rétegeknél és a téli időszakban - a legfontosabb női munkák közé lépett elő. 28 Anyja mindig arra tanította a lányt, hogy szorgalmas, dolgos legyen. „Előkelő" legyen majd a más házában, ha férjhez megy, vagyis mindig ő keljen fel legelőször, nehogy megszólják, lustának tartsák. Eladó lány kortól kezdték varrni a stafírungba valót, elsősorban a lepedőket. 29 Ezek a lepedőhímzések általában folyókás mintájúak voltak, piros pamuttal varrták őket. Pamutos lepedője minden lánynak volt, gyakran 6-8 darab, de selymesre vagy belinával (berliner = színes gyapjúfonál) varrottra nem mindenkinek tellett. Sokszor csak kölcsönkérték a lagzira. Olyan is volt, hogy 2-3 egykorú lánycimbora összebeszélt, együtt varrták ki a selymes lepedőket, aztán sorba használták a lagzijukban, majd eladták. A férjhez menő lányok varrómunkái közé tartozott a vőlegénynek szánt jegying és jegy sure elkészítése is. 3 " Ezt azonban sokszor nem maguk varrták ki, hanem megfizették szépen varró asszonyoknak. A saját szükségletre is másokkal, ügyes kezű specialistákkal való varratás elég általános jelenséggé vált a matyóknál. Inkább megfizették az árát másnak, csak szép és divatos legyen a minta, ne legyen alábbvaló, mint a másé. „Inkább varrok a kereskedőnek, kivarrom az árát!" - mondták, és idegennel csináltatták meg a sajátjukat, miközben idegennek varrtak maguk is. A varrással keresett pénzt a lányok általában el is költötték a viseletre, az eladó lányok kötelező díszes, divatos ruháira, és a gazdag stafírung darabjaira. Olyan sokat nem fizettek a varrásért, hogy jelentősen gyűjteni is tudtak belőle, a pénznek általában előre megvolt a helye, eltervezték, anyjukkal beosztották a lányok, hogy mit 84
