Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

a végébe. Később már egyesek sütővasat is használtak a homlok környékén, a haj hullámosításához. A gesztenyeszínű, sötét hajat többre becsülték, mint a szőkét. A pirospozsgás arc az egészséget, munkabírást jelentette, ezért a lányok mind arra törekedtek, hogy ne tűnjenek sápadtnak. Amikor karultak a főutcán, egy-egy leánycsapat be-bement egy kis közbe, ott jól megcsipkedték egymás arcát, hogy szép pirosak legyenek, mikor a legények előtt elsétálnak. Pirosítónak használták titokban például a cikória kávé papírját is, ami vízbe áztatva nagyon pirosat fogott. A szépítőszerek használatát ugyan nem nézték jó szemmel, azt főleg az idősebb nemzedék erkölcstelennek tartotta, titokban azonban mégis sok mindennel próbálkoztak a fiatalok. A legények között az egyenes tartású, sötét hajú „mokány magyar" volt az ideál. „Úgy menjen, mint a pecek, hegyes állású legyen, aki kiveti a lábát"- így fogalmazódik meg az ideális tartás és járás. A híres, nyalka legény mindig „nagylábujjhegyen ment, azon fordította magát, az ilyennek háromszor is meg kellett talpalni a csizmáját elöl. Mellet ki, hasat be. Gunárnyaka legyen, a fejit feltartsa."

9 A szőkére azt mondták, hogy „tót fajta, hóka, kese legény, hajnalkor született, nem pirították meg". „A vörös zsidó-fajta, veres ember egy se jó"- azt tartották.

10 A felnőtt kor küszöbén mind az eladó lányok, mind a legények életében nagyon fontos a ruha. Ruhatáruk ekkor a leggazdagabb, legértékesebb, öltözködésüket a közösség is fokozott figyelemmel kíséri. A lányoknak férjhezmenetelükig összegyűlik szinte az egész életükre szóló ruhatára.

11 Mindez a családnak rendkívüli anyagi terheket is jelent, bár a lányok a summásmunkával vagy varrással keresett pénzüket is szinte kizárólag a ruházkodásra költötték. A szükségesnél lényegesen gazdagabb ruhatár használatának kialakult, hagyományos, ugyanakkor az állandóan változó helyi divat által is módosított szabályai voltak. A szoknyák, lityák, vállkendők színe, anyagának minősége meghatározta a viselési alkalmakat. Templomba, nagy ünnepekre mindig a legértékesebbet, a legújabbat vették fel. Közvasárnap, litániára, karulásxa szintén más rend szerint öltöztek. A befelé menő ruha, a fonóba való, legények fogadására alkalmas hordozó ruha is elkülönült a ruhatárban. A viseletegyüttes alkalmi funkcióját a kötény, sure tette teljessé.

12 A csipkedíszes bőkötő, a gazdagon hímzett sure, a melles kötény, a nyargalásos kötő vagy a vászonkötő viselésének egyaránt kötöttségei voltak a matyóknál. A lányokat a fiatal menyecskék ruházatától első79