Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

A bigézés, pitykézés, kurikázás elsősorban a fiúk, a csűdözés a lányok játéka volt, de legtöbbször együttesen is játszották ezeket. A játéktanya általában az istálló végében volt, ahova csapatostól összegyűltek a környékbeli gyerekek. Jó időben az utcán, az utca végén, a mezőn játszottak csoportosan. A közös játék lehetőséget adott a szorosabb baráti kapcsolatok és ugyanakkor a rivalizálás kibontakozására is. Kislányok-kisfiúk között is kialakulhatott kölcsönös vonzódás, amelyet a többiek a játékok során igyekeztek kihasználni, az illetékeseket összepárosítani, esetleg csúfolni is, vagy a játékban elfogultsággal illetni. Az Adj király katonát c. játéknál például, ha valaki az ellenfélhez húzott, csak gyengén tartotta a kapcsot, és könnyen elengedte a kezét, akkor rögtön csúfolták: „mert a szeretője, azért engedett neki". Ha egy kisfiú jól meghógolyózott, megpumázott egy kislányt, ezt is a vonzalom jeleként értékelték a gyerekek. A szeretőket gyakran ki is énekelték a többiek. A játékok során tehát a gyerekek beletanultak a közösség hagyományos játékkultúrájába, megmutathatták ügyességüket, talpraesettségüket, énekelni és táncolni tudásukat is. Beletartoztak korosztályuk kisebb-nagyobb létszámú közösségébe, melynek belső szabályait, az összetartozás, egymáshoz alkalmazkodás íratlan törvényeit is megtanulták. A két nem bizonyos vonatkozásban már a játékban, a barátkozásban is elkülönült, másrészt viszont a közös játék, közös élmény révén össze is tartozott. A csapatokon belül egyneműek és különneműek között is személyes közelebbi kapcsolatok és ellenségeskedések is természetes módon kialakultak. 5 65