Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)
bért, értelmiségit kértek fel komának, a közösség nem is helyeselte az ilyenfajta nagyzolást. Nem szerették, ha a keresztanyának kiválasztott fiatalasszony is terhes volt, ilyen esetben egy másik asszonyrokon tartotta keresztvíz alá a gyereket, mert letteden (meg nem született) gyerekkel nem szerencsés keresztelésre menni, bajt hozhat az újszülöttre és a születendőre is. 18 A szülők és a keresztszülők komának, komámasszonynak és komámuramnak szólítják egymást. Ha megszületett a gyermek, rögtön üzentek a felkért keresztanyának, és a lehető leghamarabb vitték keresztelni az újszülöttet, nehogy „pogányul haljon meg". A kicsit betegsége miatt vagy a gyors haláltól való indokolt félelem esetén olykor maga a bába keresztelte meg közvetlenül megszületése után. A kereszteletlen újszülöttre rátették az olvasót, hogy amíg pogány, addig is védje a rontástól, a kicseréléstől. Azt tartották, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermek visszajár a másvilágról. Ilyenkor egy másik gyermeket kétszer kell megkeresztelni, hogy a pogányul meghalt kisded lelke nyugalmat találjon. 19 ISTVÁNFFY Gyula a századfordulón még sokkal részletesebb hiedelmeket talált a matyóknál a kereszteletlen gyermek bolyongásáról. 20 A szegény kis lelket eszerint hét esztendeig nem fogadják be sehova a másvilágon, a földön bolyong, minden hetedik esztendőben megjelenik valamely bokorban vagy a garád alatt, mindaddig, amíg valaki meg nem könyörül rajta. Ilyenkor, aki meglátja, dobjon feléje valami fehér ruhadarabot, s mondja neki: „Én téged megkeresztellek az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében, ha fiú vagy, Ádám légy, ha lány, Éva." Akkor a bolyongásra jutott lélek felszabadul, angyal lesz belőle, és bejut a mennyországba. A keresztelő általában a születés utáni reggel zajlott le, csak a keresztanya és esetleg a menyecske anyja, anyósa vagy egy-két aszszonyrokona kísérte el az újszülöttet. Mindannyian ünneplő ruhába öltöztek, a kicsit is így öltöztették fel. Kisinge erősen kékített gyolcs volt, hímzéssel díszítve, fején gyönggyel díszített horgolt főkötőcske. 21 A gyermeket pályázó dunnába kötötték, és purgament nyakbavaló kendővel takarták le. Ezt később a fehér pólya és a selyem keresztelő takaró váltotta fel. Az újszülöttet az úton nem volt szabad senkinek megmutatni, mert megronthatták, kicserélhették volna. A keresztelőre menet csak az oldalajtón vihették be a gyermeket a templomba, de mint keresztényt már a nagyajtón hozták ki. A keresztanya pénzt adott a sekrestyésnek és a papnak is. „Lelket vált" - így fogalmazták meg Mezőkövesden a keresztelés fela3 33