Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)
ugyanis a terhes asszony magatartásával nagymértékben befolyásolhatja születendő gyermeke egészségét, testi-lelki tulajdonságait. A kímélet, a tiltások azonban nem elsősorban a várandós asszonynak, mint inkább a születendő gyermeknek szólnak. 2 Az anya tehát ily módon is felelős már gyermekéért, ezért cselekedeteit, viselkedését, de táplálkozását is egész sor óvó, megelőző, elhárító hiedelem szabályozza és korlátozza. Ha a terhes asszony megkívánt valamit, azt igyekeztek teljesíteni, még ha kívánsága egyébként a közösség normái szerint tiszteletlen, illetlen vagy elfogadhatatlan is. Konkrét példák szerint a menyecske az ura elől vette el a sós szalonnát, más esetben pedig az anyjától a cikória kávét. Úgy vélték, hogy ha nem teljesül a kívánós asszony kívánsága, akkor leteszi a gyereket, vagyis elvetél. Számtalan analógiás, hasonlóságon alapuló tilalom, illetve magyarázat is ismeretes, melyekkel a szokatlan jelenségeket, rendellenességeket igyekeztek megmagyarázni anya és gyermeke körül. Ha a terhes asszonyra ráesett valami, és odakapott, akkor ugyanott a megszülető gyermeken is lesz valami folt, jegy. Egy asszonynak a hátára esett egy eperlevél, a gyermek hátán is ott lett egy levélforma anyajegy. A másiknak az eper a kezére esett, odakapott, az is meglátszott a gyermeken ugyanott. Egy aszszonynak béka ugrott a lábára, lett is a gyermek lábán egy bőrkinövés, éppen béka formájú. Az is árthat a gyermeknek, ha az állapotos asszony rácsodálkozik valamire, mert akkor a gyermek is olyan lesz. Mezőkövesden erre is sok történetet, példát ismernek. Egy asszony a szentkúti búcsún felfigyelt arra, hogy a Szűz Máriának olyan érdekes apró kék szeme volt, nagyon rácsodálkozott, és a lányának is olyan lett a szeme. Egy másik példa szerint a summásságon egyszer volt a cselédeknél egy angolkóros gyermek, a terhes asszonyt arra figyelmeztették és tanították az idősebbek, hogy ha elmegy a gyerek mellette, a jobb kezével mindig fogja meg a kötözködését, és amíg ránéz a gyerekre, nyomja meg a hasát, mert ha ezt nem teszi, ő is torz gyereket szül. Sokféle tiltás is ismeretes, mely hagyományosan a terhes aszszony viselkedését szabályozza. Nem szabad kötél alatt bujkálnia, mert a gyerek nyakán is meg lesz csavarodva a köldökzsinór. 3 Ugyanez okból a galárisi is le kell tennie szülés előtt, hogy hurok ne legyen a gyerek nyakán. 4 Várandós asszonynak esküt tenni nem szabad, és nem ajánlatos temetésen részt vennie sem, főleg pedig a sírgödörbe belenézni, mert gyereke halva fog születni. Nem jó az sem, ha beteget, szerencsétlenséget lát, s erre rácsodálkozik, mert 27