Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

A NÉPI ÜVEGEK FORMAI ÉS FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI Az üveghuták a XVIII. század végétől szinte az egész országot ellátták használati üvegekkel. Az egyes huták kialakították a saját hagyományos piaci területüket és a nagyobb települések vásárain, piacain rendszeresen megjelentek termékeikkel. Az 1781-ből származó debreceni Szent György napi vásárrendtartás szerint a Varga utcában állt egy „üveges sátor", a Hatvani utca végén egri, gyöngyösi üveges és tükrös árulta portékáját, nyilván parádi készítményeket. De volt az üvegárusok sorában debreceni, pesti, sőt csehországi is. Az egyes huták a termelékenység növekedésével párhuzamosan távolabbi vidékekre, más huták érdekszférájába eső településekre is eljuttatták termékeiket. A sík, alföldi területeken az északi, a délkeleti és a nyugati országrészek központjai egymással vetélkedve kínálták portékáikat. Természetesen az elsőként nagyobb mennyiségű használati üveget gyártó erdélyi üveghuták lépték túl először saját piaci területüket. Az erdélyi üvegiparban a tömegtermelés kibontakoztatására tett kísérletek már a XVII. század végétől nyomon követhetők, de ennek igazi eredménye csak a következő évszázadban mutatkozott meg. A főúri uradalmak központjaiban emelt üvegcsűrök termelését a XVIII. század elején már rendkívül széles termékskála jellemezte. Az igen változatos üvegfajták előállításában jeleskedő erdélyi huták XVII. századi inventáriumaiban még csak néhány üvegkészítő forma szerepelt. A XVIII. század elejére azonban már elérte a több tucatot. A XVIII. századi erdélyi üveg ilyen formai változatossággal indult hódító útjára. Az erdélyi kereskedelemben már 1632ben szerepelt a kiviteli cikkek között üveg „erdelj üveg" megjelöléssel. Ez az elnevezés a későbbiekben általánossá vált. Az erdélyi üveg elnevezésre nem találunk közvetlen megjelölést. Azonban az bizonyos, hogy az „erdelj" erdélyit jelent és semmiképpen sem erdeit, vagyis nem a Waldglas magyar fordítá51