Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

A magyar üvegipar újjászületésétől, vagyis a XVII-XVIII. századtól óriási nehézségekkel küzdött. A bécsi udvar nem nézte szívesen a gomba módra szaporodó magyarországi üveghutákat, mert úgy érezte, hogy ezek veszélyt jelentenek az osztrák és cseh-morva üvegipar számára. A magyar üveghuták technikájukat tekintve nagy hátrányban voltak az „örökös tartomány"-ok üvegiparával szemben. A technikai elmaradottság ellenére a XIX. század második felében jelentett a magyar üveggyártás potenciális veszélyt, miután a parasztság körében már tért hódított az üveg. Az „örökös tartomány "-ok üvegiparának más európai országokkal szembeni versenyképességét az jelenthette volna, ha sikerül a magyar üveggyárak termelékenységét visszaszorítani. A csehmorva üveggyárak a munkás- és tőkeimportálás korlátozása mellett más eszközöket is igénybe vettek a magyar üvegipar visszaszorítására. Igyekeztek olyan termékekkel is elárasztani a magyar piacot, amely a sajátos helyi, paraszti ízlést is figyelembe vette. Többek között a zempléni huták kínálatát a szokásoshoz hasonló, de díszítményeiben eltérő négyszögletes szájperemű kancsókkal „hígították fel" a vásárokon. A kis űrtartalmú kancsók választékának bővítésével és alacsony áron történő árusításával a regéci üveghuta gazdaságos termelését ásták alá. Hasonló célokat szolgáltak a különböSomhegyi üvegek gravírozott díszei 49