Telepy Katalin: Tenkács Tibor (Borsodi Kismonográfiák 27. Miskolc, 1987)

szeretett tokaji hegyek, folyók, vízparti ligetek s a szőlőművelésnek ősrégi formái. E mikrokozmosz bemutatásával csúcsosodik ki festői hitvallása. Nagyra törő álmai soha nem voltak, melyek természetével, festői tudásával szemben más irányba csábították volna. Úgy érzi, hogy számára a kötelesség a legfontosabb: A festői nyelven megfogalmazott üzenet. Ma egy kis szűkre szabott világ, mindössze néhány négyzetkilométernyi terület munkálkodásának fő tere, de a képeken látott festői gondolatok a lényeget megőrző szeretetet sugárzó emlékek szülöttei. Sok irányban végzett tanításai egymástól el nem választható egységet alkotnak. A festő, a pedagógus, a szervező Tenkács ma Tokaj ismert, tisztelt személyisége, oklevelek, kitüntetések, dicsérő elismerések tulajdonosa. Szerény lénye azonban az évtizedek során mit sem változott. Ma is így határozza meg művészete értelmét: „Tájképeimben, arcképeimben és kevesebb számú kompozíciómon is az ember a központ, érte van minden." És van-e szebb, emberibb hitvallás ennél? 40