Telepy Katalin: Tenkács Tibor (Borsodi Kismonográfiák 27. Miskolc, 1987)
Tenkács nem komplikált, nem is spekulatív alkat. Őszinte vonzódását a természet és ember iránt csakis saját kifejezési eszközeivel valósítja meg. Habár Koszta színei, elnagyolt expresszivitása, Nagy István szálkás vonalassága nyughatatlan kutatóútjai, Egry paraszti alakjai hatottak rá. Egyértelmű, hogy érdeklődési területük azonos. Rokon velük abban is, hogy őt is a magyar föld adta panteisztikus tisztelet s a földdel dolgozók élete vezérli. Külföldi példák hidegen hagyták, őt a magyar látásmód ihlette meg. A hatvanas évek óta festésmódja puhábbá, zamatosabbá vált. Jó példa erre a Fahordók (1967), vagy a Szőlőtelepítés a hegyen (1967). Előbbinél a súlyos kordét húzó ember erőfeszítése szinte Millet parasztjaira emlékeztet. A festői mondanivaló minden időben egybeesik az általános társadalmi helyzet létével. Millet parasztjait egy olyan rendben állította a társadalom elé, amely a kizsákmányoló módszert követte. Tenkács pedig egy jobbra fordult világot tükröz. Az ő képén vigasztal a festői táj, és a tudat, hogy munkája eredményén ennek a fahordónak nem kell többé osztoznia. A másik temperakép a tónusok érzékeny, árnyalt gazdagságával szinte felvidít. A domb oldaláról a háttérben húzódó hegyvonulatra s a Bodrog vizére nyílik kilátás, ahol szorgos kezek a szőlőtelepítés felelősségteljes munkáját végzik. A Hegyi földek (1967) érett szép színeivel, határozott, expresszív előadásmódjával java képei közé tartozik. A mélykék hegy alatt nyugtalan vörös-kék-zöld vonalakba fogott földek az elszórtan álló fákkal, előtérben a domb magas hajlatával olyan összefogott, mégis mozgalmas tájegységet ad, amelyet egyik főművének tekinthetünk. Tenkács minden művén érezzük az őszinteséget. Mindig talál figyelemre méltó visszaadnivalót, friss élmények befogadására nyitja föl szemünket. Igazi tokaji hangulatot sugall a Téli hegyoldal sárga házzal (1963) c. gouache képe. A havas télben fázósan álló házak, és az ágas-bogas fekete fák várják a tavaszt, amikor megtelik az utca élettel, ahogyan megfestette több, mindig más hangulati elemmel gazdagítva a sürgő-forgó városi sokaságot, a piacot, vagy az utcákon a tokaji emberek életét. A korai tavasz boldog sejtése árad abból a gouache képből, amelyen vad kék ég borul a domboldalra s a tavasz rózsaszín pompájában kábultan álló fák ágai nyújtóznak a Nap felé: Felfelé a szőlőbe (\962). E modern árkádiai tájban a szőlők felé haladva parasztember lépdel, vállán kapa, rá korsó kötve. Egész napi munkáról 28