Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

Az egymásrautalt emberpár témája foglalkoztatta, ha az életreszóló szövetséget szándékozott megörökíteni és akkor is, ha csak a közösen végzett munkát akarta megfogalmazni. A sorozat kapcsán most ez utóbbiról van szó, ahol a végtagoknak azonos ritmusra kell mozdulniuk, ha testük éppen ellentétesen lendül is, mert az így végzett munka valamelyest kíméli az erőt. A közösen végzett munka himnusza hatja át, minden pátosz nélkül ezeket a lapokat, s ebben rejlik Ficzere nagy érdeme. A tavaszt szimbolizáló Ültetők-et csak az 1961-es realisztikus, monotypiás megoldásban ismerjük (15.sz. kép). A mezei munkától megerősödött asszonyok kitavaszodván, megérezve a föld szagát — teszik dolgukat: krumplit ültetnek. Mindezt magátólérthetődő természetességgel. Nincs kényszer cselekvésükben paraszti munkájukat a mindenkor szükséges megteremtésének filozófiát nem igénylő csölcsessége hatja át. A várvavárt tavasz illat és madárdal nélküli, s a jelzetlen környezet az általánosítást segítve, a figyelmet egyértelműen az érett asszonyalakokra orientálja. Az ősz a parasztasszonyokat ismét ott találja a mezőn, akiken az idő múlása otthagyta nyomát. Mozdulatuk vesztett a lendületből, de egymásrautaltságuk még teljesebb lett. Krumpliszedők után a cselekvéssort a Favágók telet idéző, fejszéjükre támaszkodó beszélgetői zárják. A telet, mint a természetben a szükséges évi pihenőt az emberre vonatkoztatva nem veti el a művész, de az is „ficzerei méretű": pillanatnyi szóváltást enged csupán, mert az életet — maga példázta; — tevékenyen kell élni, s percek sem múlhatnak kihasználatlanul. Ez a felfokozott alkotói lendület jellemezte Ficzere egész életét. (A ciklus hiányzó lapját: a nyarat nem sikerült képpé érlelnie, vázlatban maradt meg csupán kaszáló alakja.) A sorozat mentes minden agitatív szándéktól, mines utalás a korszerűbb földművelésre, s a hatvanas évek elejének fontos gazdasági átszervezésére sem, aminek képi jelzését láttuk korábban művei között, s későbbi kompozícióiban is érezhető lesz. Ezúttal úgy dolgoznak emberei a földeken eszköztelenül, két kezükkel, ahogy azt az első földművelők is tehették, s ami a művész számára a természet lehetőségeit kihasználni tudó értelem dicséretét jelenti. A témasor linóleummetszet variációival gyakorta szerepelt tárlatokon, mint az 1961-es XI. Országos Vasutas Képzőművészeti Kiállításon, ahol a Krampácsolókat is bemutatta.

56 Bár nem az évszakok, s a természet adta teendők a témája ez utóbbinak, de felfogásában és technikájában is az előzőkhöz kapcsolódik. A sokat feldolgozott téma kétfigurás variációját az említett kiállítás katalógusának borítójáról ismerjük. A sín két oldalán, egymással szembeforduló, mozdulatukban ellentétes két csákányos figuráját sikerült egy nagy közös lendületté komponálnia úgy, hogy szinte hallatszik a ritmikus munka zaja, a megcsörrenő kövek zenéje. A monoton munka fáradtsága, a nagy nyitott tér, a távolban lévő lapá31