Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

13. kép: Vetők 1964. Kat: 121. latában sikerült visszaadnia a nyári meleget, a földművesek természetes mozdulatait. Ficzere sajátos formanyelvének kialakításához ezeken a konstruktívan szerkesztett képeken keresztül jutott el. Talán az Anyám 1962. az a műve, ahol az egyéni kifejezési mód és a tipizálás — együtt új minőség megjelenését ígéri (23.sz. kép). Az idős emberek jellegzetes tartásával ül az ablak előtt az édesanya, akinek arcából alig látni valamit. Bóbiskoló fejét pontosan „regulázott" kendő fedi, mely alól az arcnak csupán néhány részlete tűnik elő. Ezúttal nem is célja a művésznek a portrészerű fel ismerhetőség. A mamát, aki lehetne mindannyiunk idős szüléje a feketébe hajió ultramarinok variációjával jeleníti meg. Az idős asszony kezét ölében pihenteti, s belső csendességét nem zavarja meg az ablakon kívül rekedt erős fény. Az élet két külön szférában zajlik a képen, amit már nem annyira a vonalak tiszta mezsgyéje oszt fel, hanem a tömegek kontrasztos megjelenítése. A külső fény ezüstös fehére megáll az üveg síkjánál, hogy ne bántsa az elgondol kodót emlékeinek felidézésében. Az ellentétre építettség Ficzere grafikai hajlamára utal, — s valóban az Anyám c. festményét rézkarcra is átvitte, mint ezidőtájt szinte valamennyi kompozícióját. Előszeretettel dolgozta fel témáit minden, szánfára lehetséges eszközzel, s éppen ez segítette át a rajzos konstruktív szemléletből egy síkgeometrikus kifejezési formához.

54 A monotypiának egy sajátos eljárását dolgozta ki: a kész kompozícióra üveglapot fektetett, s az adott minta alapján a kellő helyen a kívánt színnel 29