Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

vívódásának eredményeként is ide, erre a felismerésre jutott. Még egy-egy pá­lyázatra a felszabadulás hittel teli megnyilvánulásaként az új népünnepélyt, a tavaszi felvonulásokat festi, de inkább a dologteli napok, a közösen végzett munka, az együttélés, az azonos gondolkodás, a generációk egymásbakapcso­lódása foglalkoztatja ezután. Igy 1958-ban egy többfigurás, de viszonylag kisméretű festményen dolgo­zott, Készülődés május 1-re címmel. Nagy gesztusokkal megelevenítő serény munkálkodás zajlik a képen. Témája: a címeres magyar zászló elkészítése. A képpel párhuzamosan, hosszanti irányban elhelyezett asztal körül történik minden, emlékeztetve a Munkácsy képek kompozíciójára. A kisméretű (40x60 cm-es) kép a színvázlat frisseségével tükrözi a szabad május elsejék örömteli hangulatát, lelkes készülődését. (A művésztől megvásárolta ezt a képeta Her­man Ottó Múzeum, — s így az állami vásárlásokon túl, most először közgyűj­teménybe is bekerült festménye.) Az újjászületés virágos ünnepeinek színes kavalkádja máskor is foglalkoztatta, mint az 1960-ban megfestett kétfigurás Felvonulókon (7.sz. kép). A szimmetrikusan elrendezett, egymásnak szembe­forduló emberpár nagy zászlókkal várakozik. A teret, a formát szépen vissza­adó kép a rögtönzés könnyedségét viseli magán, s a szürkés világból harsogva tűnnek elő az élénk színű lobogók, hogy kibontva annál természetesebben épüljenek bele a kép színvilágába. A szín impresszionisztikus értelmezésének gyakorlata tudatosan foglal­koztatta Ficzerét. Az Ablaktisztítás ellenfényes világán, vagy a Varrónő című képein érződik már korábban is ez, de a nagyméretű ipari tájai is ilyen indítta­tásúak ; a Miskolci fűtőház szénszerelője, a Rendezőpályaudvar. Hasonló lehe­tett a Városi Tanács megbízására festett, ma lappangó képe a Reggel a Selyem­réten. Ez utóbbiak együttesére kapta meg az V. Miskolci Országos Képzőmű­vészeti kiállításon, 1958-ban az Ózdi Kohászati Művek nagydíját Tóth Imrével megosztva. Végre megtört a jég körülötte, s olyan elismerésben részesült, ami a hivatásos művészekkel egyenrangúnak ismerte el! Embernek szerény és reális Ficzere művésznek ugyanúgy önérzettel, bizo­nyítanivágyással s magabiztossággal volt teli, mint valamennyi alkotótársa. El­hivatottság-tudata hallatlan energiát adott számára. A még mindig mozdony­felvigyázóként dolgozó ember már az országos kiállításokon rendszeresen sze­replő művész 1960-tól Képzőművészeti Alap tagja lett, de SZOT-díjáig festés­re szűkös otthonában volt kénytelen dolgozni. Ezek a mindennapi gondok csak órákra tudták megtorpantani lendületét, alkotói hevületét nem kezdték ki. Képei rendületlenül születtek. Az 1958-1962 közötti évek a nagy szélsőségekkel teli, türelmetlen megva­lósulniakarás esztendei. Egyszer vérbeli impresszionista módján portretiroz, máskor konstruktív felfogású ipari tájképeket fest (Sajópart 24.sz. kép), s már vannak jelei a síkgeometrikus, szimmetrikus elrendezésű, mondandójához leg­inkább sajátos kifejezésmód megtalálásának is. Igy jellemzi Ficzerét a Miskolci 23

Next

/
Thumbnails
Contents