Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

határon innen és határainkon túl. 1959-ben és 1966-ban aranyérmet nyert a lipcsei nemzetközi könyvbiennálén. Tervezett naptárat, valamint díszletet és kosztümöt is film- és színházi célra. Már ekkor megmutatkoztak legfőbb művészi sajátosságai, technikai sokoldalúsága, biztonsága és állandó kísérletező kedve. Ez a kísérletező kedv vezette el néhány évvel ezelőtt a művészi porcelánképek, tárgyak és murális munkák készítéséhez is. Kiállításokkal az 1950-es évek legvégétől jelentkezik, először Magyarország különböző városaiban, majd mind gyakrabban a nemzetközi porondon: 1965. Tarnow, 1966. Krakkó és Pesaro, 1969. Berlin. Az 1970es évek elejétől tevékenysége egy részét az amerikai kontinensre helyezte át. Ezt kiállításai is jelzik. 1971. Toronto, Montreal és Helsinki, 1972. New Orleans és Mexico City. 1974-ben újabb két földrészt hódít meg, a dél-afrikai Johannesbourgot és Tokyót. Ezt követően Párizsban, San Franciscóban és Los Angelesben állít ki. Majd 1979-ben a budapesti Csók Galériai, 1982-ben pedig az általam vezetett múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, illetőleg a Vigadó-Galéria-beli önálló tárlata következett. Kollektív kiállításokon való szereplései szinte fel sem sorolhatók. Szász Endre művészi életútja művészettörténész monográfust követel, őszintén remélem, hogy ez nem is várat sokáig magára, már csak azért sem, mert az alkotó szinte maga sem tudja számbavenni műveit, amelyek a világ nagy gyűjteményeiben, magángyűjtőknél találhatók. A nagy tehetségek pazarlásával lépett tovább-tovább az új alkotások felé és nem nagyon érdekelte műveinek utóélete. Talán most, évek, sőt évtizedek telvén az alkotói pályán, ráébredt maga is a számvetés, az összegzés fontosságára. Úgy hiszem, hogy ez is hozzájárult ezen állandó kiállítás életre hívásához. Én magam ugyan nem vagyok művészettörténész, mégis hadd fogalmazzam meg e helyütt, hogy engem mi fogott meg legjobban Szász Endre művészetében: témáinak jelentős részét a világirodalomból meríti. Az irodalmi élmény azonban mindig hosszasan érlelődik benne, és sok áttételben jelentkezik. Variációi azonban nem vázlatok, hanem önálló értékű alkotások. Az 1960-as évek végén megjelent Carmina Burana középkori diákdalainak antikizáló rajzait és az Éjjeli menedékhely meghökkentően aktualizáló rézkarcait már a művészettörténet tartja számon. Nagyon érdekli az ember, a lélek és a corpus viszonya, az emberi tulajdonságok. Gyakran lép a valóság és a földöntúli mezsgyéjére, vizionárius képei nagy hatásúak, mondhatjuk megfejtőre vár. Vallom egyik 202