Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

tétben (A magyar halászat könyve), 860 oldal terjedelemben, számos, jórészt maga rajzolta illusztrációval közreadta. Fáradhatatlan volt a gyűjtésben, bejárta a magyar folyókat, tavakat, patakokat és ereket. A Néprajzi Múzeumban elhelyezett halászati eszközanyag tudományosan felbecsülhetetlen értéket képvisel. Az 1885-ös halászati kiállításhoz készült vezetője (ősi elemek a magyar népies halászeszközökben)

1 nemzetközi elismerésre jutott. Érdemes utalni halászati monográfiájának tematikájára is. Az első kötetben először a magyar halászat történetével foglalkozik, ezzel előrevetíti a történeti-néprajzi kutatást, bár ez - a rendelkezésre álló csekély anyag alapján - ma már csak vázlatnak tekinthető. Az első kötet nagyobb hányadában a magyar népi halászat eszközeit és a hozzá kapcsolódó eljárásokat, munkamódokat adta közre. Rendszerezése példamutató, a népi halászat rendszerét ma is a HERMAN Ottó alkotta csoportosításban interpretáljuk. Legújabb monográfiáink is lényegében az általa kialakított rendszer szerint készülnek. A rekesztő halászat, a kerítőhalászat, az emelőhalászat, a hajtóhalászat, a kerésőhalászat, 2L vetőhalászat, a tapogatóhalászat, szigonyos halászat, horgászat mint alapvető témakörök megmaradtak a modern tipologizálásban is. A magyar halászat interpretálása terén kialakított eszköztipológiai rendszere például szolgált más néprajzi témák feldolgozásához is. A második kötetben a magyar halfauna leírását és idevonatkozó nyelvészeti, népnyelvi anyagát adta közre. A népnyelvi, terminológiai anyag feltárásával és közreadásával nemcsak a magyar népnyelv kutatását segítette elő, hanem felhívta a figyelmet arra is, hogy a néprajzi kutatásnak is mindig szem előtt kell tartania a tárgyak, eljárások népnyelvi szakkifejezéseinek pontos, gondos feltárását. Ez a modern néprajzi kutatásban is alapvető követelmény. A Magyar halászat könyve a korábbi évtizedekben meginduló folklórkutatás mellett a legelső tárgyi néprajzi monográfia, ugyanakkor hatalmas könyvsiker is volt. Műve a magyar etnogenezis kutatása szempontjából is jelentős, igazolni kívánja, hogy népünk halászó vizek tájékáról származik, s a halászat a magyar ősfoglalkozások (e szót is Herman Ottó alkotta) egyike. Sajnálhatjuk, hogy könyve nem jelent meg sem korában, sem később valamely idegen nyelven. 1890 tavaszán, amikor Somogyban, Nagyberek vidékén a madarak vonulását figyelte, megismerkedett egy faragó kanásszal, akinek művészi pásztorfaragványai felkeltették a már ősz tudós érdeklődését. 1891-ben a Néprajzi Társaságban már előadást tartott Magyar pásztoremberek remeklése címmel, s az ország különböző tájairól sorakoztatja elő a pásztorművészet darabjait. A pásztorművészet szó is Herman Ottó ajkáról 41