Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

22. Budapest 1914 február 17.

26 Édes Liduka lányom! Mire való az a nagy hálálkodás azért, hogy emberi kötelességemet valahogyan megtettem. A mi engem izgat, az egy kérdés: lesz e foganatja?? Hogy Pósa Lajosra jó hatásul volt, annak örvendek és örvendünk. Ma írtán a Nagy-Havas-Dinyha triumvirátusnak - talán megmozdulnak!? Fontos, hogy köszönje meg Rákosinak nagy készségét és a toldalékot, mert jó lesz - talán a jövőre. Mindkettejöket öleli az öreg Herman Ottó 23. Budapest 1914 júl.7.

27 Édes Aranyom! Éppen tegnap este írtam meg azt a cédulát, a mely a pap(?) levelébe van betéve - és ime: veszem az örömhírt, hogy ura jobban van!! Mindkettőnktől minden jót! Öleli az öreg Herman Ottó 24. Budapest 1914 aug. 30.

28 Édes Liduka leányom! Azonnal irok. Első dolog az, hogy óvakodjék az izgalomtól, mert csak ártalmára lehet. Nekem kedden dolgom lesz a minisztériumban, s így szerdán már mondhatok valamit: addig semmit és akkor beszélhetünk Wolfnerékről is, hogy cselekedni lehessen. El ne hagyja magát. Hogy a sok „jó barát" nem mutatkozik, hát azok mind olyanok, a kiknek dolgaik vannak s ingük is közelebb van a kabarjuknál. Emberi dolog! Tehát még egyszer: ne izgassa magát, legyen óvatos és türelmes, mert rettentő idő elé kerülhet a magyarok ügye s akkor mi mindnyájan semmik sem vagyunk. Öleli szívből örege Herman Ottó 25. Budapest 1914 novemb 22.

w ÉdesLidukám! A betegség leütött s ágyba kellett feküdnöm. Ma, hogy felkeltem, legelső dolgom magácskának és a Kis Böskének hálát mondani a rólam való megemlékezésért - szent Ottó püspök nevenapján. Hiszem, hogy ő Szentsége bepöröl Szent Péter előtt s neki itélik oda saját nevét; de a virágok és a szívek az enyémek maradnak -s ez a fő. Öleli Ottóbácsija