Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)
A MULANDÓSÁG SZOBRAI KUNT ERNŐ FOTÓKIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJÁRA Rohanó világunkban is meg szoktunk állni életünk három nagy eseményénél, talán jobb így mondanunk fordulójánál, a születésnél, a családalapításnál és az élet befejezésénél, a halálnál. Mindhárom esemény meghatározó jellegű az egyén, a közvetlen környezet, de a társadalom számára is. Az élet e három nagy fordulójához minden korban, minden társadalomban jelentős események, szokások kapcsolódtak. Ezek a szokások mindig jellemzőek voltak korukra, ugyanakkor hordozói voltak ősi hagyományoknak is. Életünk mindhárom eseménye sok ismeretlent tartalmaz: Milyen nemy az eljövendő, egészséges lesz-e, kire hasonlít, milyen lesz, ha megnő? A másodiknál sem kevesebb a várakozás: Összeillenek-e? Mire jutnak a következő években? Hasonlóan vagyunk a halállal is. Az emberiség néhány százezer éves történelme során igen sokféleképpen adta meg az eltávozónak a végtisztességet, takarította vagy temette el az előttelévőket. Az mindig függött a természeti viszonyoktól, a geográfiai társadalmi és vallási szokásoktól. Csak a legismertebbeket említjük. Egyes vízparti népek a vízbe vetették, mások csak valahová kitették, elégették, mégint mások külön kisebb vagy nagyobb építményt emeltek nekik, s ismét mások a föld alá helyezték örök nyugalomra. Egyes helyeken megjelölték a helyet, másutt az sem volt szokásban. Itt, most egy néprajzkutató, név szerint KUNT Ernő kollégánk a Mulandóság szobrai c. fotókiállításának megnyitóján vagyunk együtt, emlékezünk a temetés magyar hagyományairól és szokásairól. Temetőink a középkorban még a település központjában, a templom körül helyezkedtek el. A vezetők, a gazdagok sírjai sokszor a templomon belülre kerültek. A temetők kitelepítése a települések szélére a 16-17. században indult meg, de elhúzódott szinte napjainkig. Erre itt Miskolcon is tudunk példát említeni. Megemlítendő még az is, hogy elődeink nyugvóhelyét mindig a magasulatokon jelölték ki. Ott állt a középkori templom is, dombos, hegyes területen ez könnyen ment, de az Alföl204