Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

27. kép. 1820-ban készült faragott széktámla 28. kép. Mézeskalácsosforma 1837-ből mint országunk máshol élő jobbágy népe. A szegénység pedig mindig konzerválóan hatott a nép életmódjára és kultúrájára. Az erdőkben gazdag táj bőségesen biztosította a fát a házépítéshez, a kapukhoz és a kerítésekhez, a bútorzathoz, valamint a faragóművészethez. Faragták a tornácot tartó oszlopokat, a ház homlokzatán az úgynevezett vértelkeket, a kapu oszlopokat és a temetői fej fákat. A házbelső legrégebbi bútordarabját, a textilneműek raktározóhelyéül szolgáló ácsolt ládát még a századfordulón is számos magyar és szlovák faluban gyártották a gömöri falvakban és a Bükk déli lejtőjén. Meglepő, hogy a nehezen variálhatónak tűnő, vésett geometrikus motívumokból mennyi változatot tudtak kicsalni a barkácsoló mesteremberek. A 17-18. században tűntek fel az északi megyékben, elsősorban Gömörben, Borsodban és Abaújban a templomokban a festett mennyezetek és karzatok. A hódoltság alatt felégetett és leomlott román és gótikus templomokat fedték le gerendákkal, azok közét deszkázattal borították és azokat festéssel díszítették. Ugyancsak szépen festett táblákat helyeztek el a karzatok mellvédjére és a padsorok elejére. Megyénk legkorábbi festett mennyezete a szentsimoni templomban található, azt 1650-ben 183