Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

liából származott, elődei már a gyár alapításában is részt vettek. Az elemi iskolát szülővárosában - mert hisz akkor mezőváros volt Diósgyőr -, a gimnáziumot Miskolcon végezte. 1931-1935 között Szegeden végezte el a tanárképző főiskolát, természetrajz-földrajz-vegytan szakos polgári is­kolai tanári oklevelet szerzett. Szíve szerint atyja után ő is erdész szere­tett volna lenni, de akkor a soproni Erdészeti Akadémia igen drága isko­lának számított. Ezután több helyütt tanított: 1935-1936-ban Zalaszentgróton, 1936­1939 között a békési táj német ajkú településén, Eleken, 1939-1944-ben a szerencsi polgári iskolában találjuk. 1944 júliusában nevezték ki a to­kaji Polgári Fiú- és Leányiskola igazgatójának. 1944 őszén, a második vi­lágháború utolsó vihara őt is egyenruhába hívja, számára a világégés Hamburg közelében fejeződött be. Ezt követően visszatért állásába, ahol 1949-ig igazgatóként, majd az általános iskolák megszervezése után ta­nárként szolgált nyugdíjazásáig, 1972-ig. A honismereti és helytörténeti munkához az 1950-es évek legelején, a tanítás és a nevelés vezette el. 1950-től nyugdíjazásáig, 1972-ig vezette az iskola honismereti körét. Az utóbbi tíz évben ezt a munkát a kb. 60 ta­got számláló múzeumbaráti körben folytatta igen sok haszonnal és ered­ménnyel. Érdeklődése irányulásának volt egy igen érdekes motívuma: az iskolás gyermekekkel végzett, pontosabban végeztetett fém-, papír- és hulladékgyűjtés során, hatalmas muzeális értékek is kerültek összegyűj­tésre és felhalmozásra. Először ebből igyekezett kigyűjteni a kulturális és sokszor a nemzetinek is minősíthető értékeket. A gyűjtést a tanulók to­vább is segítették, most már azonban az okos tanár hívó szavára. így ke­rült az iskolai gyűjteménybe Tokaj irattára, a város törvénykönyve 1610­ből, négy eredeti királyi kiváltságlevél, több térkép és más, jelentős, érté­kes irat. Ebből az anyagból rendezték meg az 1948-as kiállítást a régi só­tárnoki lakás, a mai leánykollégium emeleti nagytermében. Az 1948. március 15-én, a szabadságharc centenáriumára nyílott kiállítás igen szép sikert hozott. Ezt 1951-ben újabb helytörténeti kiállítás követte. Mivel a teremre ismét szükség lett, 1952-ben ismét visszakerült a gyűjtemény az iskola szekrényeibe. Egy időben ismét láthatóvá vált - Pap Miklós avatott irányítása mellett -, az egykori Vajthó asztalos bútorraktárában, a mai alkotóházban, a kb. 4x10 méteres, Tiszára és Bodrogra néző teremben. Az installáció itt még az iskola rajzasztalaiból és deszkapolcaiból állt, s a felmerülő költségek fedezésére, a tanács engedélyével 20 filléres belépő­díjat szedtek. A gyűjtemény itt volt kiállítva egészen 1957 augusztusáig. Közben, 1955-ben a levéltári iratanyagot át kellett adniuk a Megyei Le­véltárnak, ez igen érzékenyen érintette a kis gyűjteményt. 178

Next

/
Thumbnails
Contents