Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

LAJOS ÁRPÁD 1911-1976 A palóc népélet legjelesebb kutatóinak nyomdokain járt, ISTVÁNFFY Gyula és KÓRIS Kálmán mondható elődének. Nemcsak gyűjtötte és leírta a népszokásokat, népdalokat, de megszállottan és áldozatosan terjesztette is. Északkelet-Magyarországon, elsősorban a történelmi Borsod falvaiból ő volt a talán garabonciásnak is tartott „tanárúr", aki olykor-olykor mosolygós arccal feltűnt, aki mindig kész volt a kedves szóra, aki oly nagy szeretettel kereste fel a legöregebbeket, s aki még az ő hosszúra nyúlt elbeszéléseiket is figyelmes türelemmel hallgatta. A hallottakat elraktározta, azokat csak később írta, kottázta le. Lehet, nem tartozott tudományunk legnagyobbjai közé, egyben azonban messze megelőzte korát, kortársait: egész életében elsőrendű feladatának a tanítást, a tapasztalatátadást, a haladó népi hagyományok terjesztését, a tudomány népszerűsítését, mai, korszerű kifejezései élve a közművelést tartotta. Fiatalon - mint tanítóintézeti tanár- a népélet és a népdal szeretetére, szolgálatára nevelte tanítványait. Muzeológusként, majd nyugdíjasként gyűjtötte és terjesztette a hagyományt. Évtizedek során meg173 t