Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

leményei is kifejezi: „a renaissance, román, gót stylusnak nincsenek magyar aránylatai. A folytonos harcok s küzdelmek alatt a művészeti irány elsatnyult s megállapodott az olasz és francia mesteremberek által..." — majd így folytatja: „Nekünk tehát nem magyar stylust kell most megteremtenünk, hanem magyar művészetet, a megállapodott állami és politikai viszonyok közben majd kifejlődik a magyar stylus is. A főfeladatunk oda kell irányulni, hogy a most divatozó stylusokat meghonosítsuk s ezeknek lehetőleg nemzeti jelleget adjunk." Vagyis előbb egyáltalán művészetet kell teremtenünk s csak azután kell gondoskodnunk a megfelelő jelleg kialakításáról.

12 s Az un. „magyaros stílus" nem magától született meg, hanem állami, központi segítséggel. Az országszerte megindult széleskörű gyűjtőmunka eredményeként igen sok ornamentikát, díszítőelemet gyűjtöttek össze. Ezekből válogatták ki a különböző műfajokra — így a kerámiára is alkalmas — díszítősort, melyet az un. „Mintalapok" füzeteiben adtak közre. Kőedénygyáraink ekkor — 1896-ban — már kialakult termékféleséggel rendelkeztek. A 80-as évek közepén eldőlt, hogy nyersanyag híján a kemény földpát tartalmú, un. angol kőedény Magyarországon gyárthatatlan. Az alacsony hőfokon kiégő „mészpátos"-ból viszont használati edény nem készíthető. Ezért, noha a kőedénygyáraktól használati edény előállítását remélték, az említettek miatt erre nem kerülhetett sor. Az áruk hitvány nyersanyagáért külső hatásokkal törekedtek a vevők kárpótlására. A kőedényeket többnyire máz alatti festékkel színezték. A kőedény ismert fehér színű alaptesténél és az aránylag alacsony hőmérsékletnél megömlő átlátszó színtelen mázánál fogva rendkívül alkalmas erre a díszítési technikára. Azt a hőmérsékletet, melyen a kőedénymáz (átlátszó ólommáz) megömlik, a legtöbb színező fémoxid az elillanás veszélye nélkül kibírja. Ennek folytán a máz alatti szinek skálája elég gazdag. Ez a technika nemcsak a vevőt elégítheti ki, hanem a készítőt is. Ugyanis, míg a vevő élénk színekben pompázó edényt kap, a gyárost nem ösztönzi újabb, fejlettebb technika bevezetésére, mert a díszítés és a máz egyszerre, egy tűzben égethető s ez anyagilag is előnyösebb, mint azok az eljárások, melyek többszöri égetést igényelnek. Ez a technika, az egyszer égetett (zsengéit) edényre történő díszítés hasonlít kissé a hagyományos fajansz festésre. A fajansznál is a zsengéit (egyszer égetett) edényre kerül a díszítés, míg azonban a kőedénynél közvetlenül festik az edényt a fajansznál a nyersen mázazott edényre kerül a festés, melynek felülete ugyanolyan porózus, mint a kőedény fehérárué. A „magyaros díszítés elemei, — írja Pap János Az agyagjpar az ezredéves országos kiállításon c. könyvében

126 — igen jól alkalmazkodnak kőedénygyáraink alapanyagához, amennyiben azok nagyobb technikai nehézség nélkül rajzolhatok az egyszer égetett bisquit tárgyakra, a likacsos szövetű cserépre, — de csak a művészi ízlés, a művészi érték rovására. Kőedény gyáraink nem ta59