Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

népies fajanszhoz. Ennek oka elsősorban közvetlen személyi kapcsolatoknak tulajdonítható. Nem vitás, hogy népies kerámiánknak ezt az irányzatát a habánok, illetve utódjaik képviselték, ők készítették a XVIII. század végén, a XDC. század elején ezt a táltípust, mely az 1830-as évek végén Telkibányán feltűnik. A motívumok vizsgálata további pontosítást tesz lehetővé. Ha ugyanis a tálforma csak megközelítően utalna a készítő habán tanultságára, a motívumok vizsgálata arra is egyértelmű választ ad, hogy a készítő, illetve a tervező a fehéredényesek melyik csoportjához tartozott. A motívum karakterét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az olyan felépítésű, mely egykori habán korsóink, bokályaink bizonyos típusain megtalálható. Ezek a korsók, bokályok többnyire kékvonalas díszűek. Mintáik rajza gondos, mégcsak feltételeznünk sem lehet, hogy festésüket nyers állapotban eszközölték volna. Ezt a díszítőmódot többnyire manufaktúrákban alkalmazták, az edények egyéb jellegzetességeiből mégis nyilvánvaló, hogy a Pozsony megyei Nagyiévárdon készültek az edények e típusai. Nagyiévárd, Szobotist habánjai II. József türelmi rendeletének hatására fellázadtak s követelték vallásszabadságuk proklamálását. A felkelést a hatóságok elfolytották, a zendülőket letartóztatták. Emiatt sok volt anabaptista vándorolt el ezekben az években, évtizedekben Szobotistről, illetve Nagylévárdról. E vándorlás eredményeképp az ország legkülönbözőbb városaiban, váraiban, falvaiban tűnik fel egy-egy közülük. Ilyen volt a tál tervezője, Mauer is. Sajnos, származási helyét nem jegyezték fel az anyakönyvekben, születési évét is csak közvetlen adatokból ismerjük. 1829-ben 26 éves volt, tehát 1803ban, vagy e körül született. Helyi leányt vett el feleségül, de úgylátszik mégsem volt sokáig Telkibányán. Hajlamosak vagyunk homogénnak tekinteni a telkibányai porcelán 1838-ig terjedő időszakát, pedig — éppen Maurer példája bizonyítja — a Hüttnerek szándékával ellentétes tendenciák is teret kaptak Telkibányán az 1831 és 1838 közötti időszakban. Maurer és az általa képviselt irányzat, az un. „fajanszstílus"-t követte, míg a Hüttnerek —elsősorban Hüttner Mátyás — a kőedényt igyekeztek porcelánosítani, a kettő közti határ így összemosódott náluk. Innen van, hogy sok olyan tárgyat ismerünk Telkibányáról, melynél nem nehéz megmondani, hogy kőedény, vagy porcelán. Ebben a telkibányai „porcelánanyag"-nak is szerepe volt, hiszen az ebből készült tárgy nem porcelán és nem kőedény, hanem un. „átmeneti műfaj". Hüttnerek, bár a kőedénygyártás területéről kerültek a korai magyar porcelángyártás élvonalába, mégsem a kőedények ismert rusztikusságát játszották ki, hanem arra a porcelán finomságát akarták átültetni. Szerették az apró, kecses tárgyakat, edényeket, kisplasztikákat. Maurer hozzájuk képest ismert „fajanszstílusával" a visszahúzó erőt jelentette, bár benne is megvolt az igény a kecsesség iránt, mert tálja is porcelánba átültetett fajansz, minden nehézkesség, rusztikusság nélkül. 35