Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

bírt, amelyek különböző, egyéb tevékenységi formákra specializálódtak, a meggazdagodás lehetőségét kínálta a fuvarozás. A foga

tos ember számára mindig volt munkalehetőség, akár helyben, akár távolabb; nem volt kiszolgáltatva a helybeli munkalehetőségeknek. Ha másutt nem, az erdőkben mindig akadt munka, amelyet akár távoli tájakon is felvállalhattak. A fogattal rendelkező megkülönböztetett helyzetet élvezett a hegyi falvakban, lényegében vállalkozói státust biztosított önmaga számára, megteremtve ezzel gazdasági és társadalmi előrejutásának lehetőségeit. „A Bükkben a fuvaros az úr" — mondták, s ez nemcsak a szó anyagi, gazdasági értelmében volt igaz: a fuvarosok a legtöbbet látott, legtapasztaltabb emberek voltak, akik a világ eseményeire, s a gazdasági lehetőségek változásaira leggyorsabban reagáltak. Ők voltak a legmobilabbak; a szó gyakorlati és társadalmi értelmében is. Mindez persze viszonylagos jólétet jelentett, mert a hegyi falvak népe általában szegény volt, s a fuvarosok közöttük számítottak inkább tehetősnek. A fogatos ember anyagi megbecsülése is szembetűnő volt. Répáshutaiak szerint egy fogatosnak négyszer annyit kell keresnie, mint egy gyalogmunkásnak: „egy rész a fuvaros bére, a második negyed a szekéré, a harmadik és negyedik pedig a lovak ,bére'." A fuvarosok jelentős hasznot húztak a termelő tevékenységet folytatók termékeinek fuvarozásából. Számottevő hasznuk volt akkor is, ha asszonyok gyümölcsös kosarait vitték piacra, ha meszet vagy fát fuvaroztak; az értékesítési hely távolságának arányában nőtt a hasznuk: akár 2—10-szeresére is az általuk fizetett vételárnak. Legnagyobb haszonra persze azok tehettek szert, akik saját termékeiket (fa, mész, gyümölcs, kő) fuvarozták; mindez a nem szezonális fuvarozásnál valamelyik férfi családtag bevonásával történt. A fogattal rendelkezők szerepét jól tükrözik egy szomolyai kőfaragó szavai: „A faluban voltak gazdák, akiknek 30 hold földjük is volt, rajta saját bányával. Napszámosokkal fejtették a követ. A többiek fuvarral meg minden egyébbel nagyon ki voltak szolgáltatva nekik, ezért igyekezett volna mindenki önálló lenni. Egyszer az egyikük kisegített egy órás fuvarral: egy kivágott fát hozattam haza a szekéren. Mikor visszamentem hozzá, s megkérdeztem, hogy mivel tartozom, akkor azt mondta: — Jól van öcsém! — Megcsinálsz nekem egy kis keresztet helyette! - Akár hogy dolgoztam, az legalább másfél—két napi munka volt. így dolgoztak neki sokan, úgy hogy tavaszra 100 darab keresztje is együtt volt, csak el kellett adnia."

13 A fentiekből különösen nyilvánvaló, hogy milyen „távolság" volt a fogattal rendelkezők és nem rendelkezők között, ami természetesen csak hat13. VigaGy., 1985a 28. 133