Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

A legeltetési társulat kalkulálta ki évente a legelőbért is. A pásztorok béréhez még hozzászámoltak valami keveset, s azt osztották el a gazdák között. Változó összeg volt a legelőbér, de egy sertésért általában 1,5—2 q terményt, vagy annak megfelelő összeget kellett fizetni. A legeltetési társulat általában 3 pásztort fogadott a makkos nyáj mellé. Ezek közül, egy mindig pásztor volt, a másik kettőnek nem feltétlenül volt ez a tevékenysége az esztendő többi részében. Ketten állandóan a nyájjal voltak, a harmadik - általában tizenéves gyerek — volt a tanyás. Ő főzött, s gondozta a beteg állatot. A makkos nyájat víznél kellett tartani. Ősszel, mire a makk lehullott, általában már mindenütt volt víz a gödrös, tebres legelőn; megteltek azok egy-két eső után vízzel. A pásztorok szerint a makkolc sertést nem volt jó 100—150 méternél messzebb vinni a víztől, mert néha még éjszaka is rá kellett fordítani a nyájat a vízre. A nyájnak a pásztorok karámot készítettek: dorongokat vertek a földbe, melyek közeit összeütögetett, összevert töviskes vesszővel töltötték meg. Maguknak fődkunyhót csináltak, általában egy nagy fa alatt. Vagy ágasfám emelték a szelemen egyik végét, vagy a fatörzshöz rögzítették; a másik vége a földön nyugodott. Erre kétoldalt dorongfákat támasztottak, amire harasztot takartak, majd az egészet 25-30 cm-es földréteggel fedték be. A tűz a kunyhó szájánál égett; a pásztorok kőből rakott tűzhelyen főztek bográcsban vagy serpenyőben. Az 1940-es években már előfordult, hogy dobkályhát tettek a kunyhó első sarkába, a vascsövét a tetőn dugva ki. A makkos nyáj pásztorait jól megfizették. Kemény munka volt, s mostoha idő. Az 1940-es években 3/4 véka búzát vagy gabonát kaptak egy jószág után, ezen felül bocskorpénzt, ami 1,50-2 pengő, vagy annak megfelelő termény volt a IL világháború alatt. A gazdák egy-két hetente — vasárnaponként — elmentek megnézni állataikat, más faluból is, s ilyenkor egy-egy üveg borral, darab szalonnával vagy más kis élelemmel kedveskedtek a pásztornak. A pásztor a jószágért nem tartozott kártérítéssel, csak akkor, ha az elveszett. Egyébként csak számolni kellett vele: bemutatni az elhullott állat tetemét a gazdának, vagy a legeltetési társulat képviselőjének. Az emlékezet szerint a makkos nyáfba. kihajtott sertésekre néha jegyet tettek. A szőrükből nyírtak ki egy-egy darabot: volt aki egy vonalat nyírt, más 1—2—3 kis vesszőt. De ez nem volt általános. A kisgy őriek ősszel makkon legeltették juhaikat is. Néha még manapság is előfordul, hogy a juhos gazdák ki-kihajtanak ősszel a makkra. Juhot azonban nem hoztak más faluból makkoltatni. A juhnyáj nem hált kint a legelőn: a hó leeséséig reggelente kihajtották, este pedig hazaterelték a jószágokat. 45