Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

szezonálisan. Az éves munkaritmushoz, a vagyoni helyzethez igazodva persze más lehetőségük volt az egyes csoportoknak, illetve családoknak az árucserére, különböző tevékenységi formák révén azonban mindez rendkívüli mobilitást mutat: az emberek sokféle tevékenységgel megpróbálkoztak, igazodva a mindenkori lehetőségekhez. A javak cseréjében azonban településeinken legaktívabban, a legtöbb lehetőséget birtokolva a fogattal rendelkezők vettek részt. Szándékkal nem használom a fuvaros (szlovák falvakban furman) kifejezést, mert jelen esetben nem homogén rétegről van szó. Csak a magasabban fekvő hegyi falvakban létezett ugyanis önálló fuvaros réteg, akik egész évben a szállításból éltek, s nem folytattak hagyományos termelő gazdálkodást, a bükkalji, mezőgazdálkodó falvakban a javak közvetítésében a fogattal rendelkező — tehetősebb vagy erre specializálódott - parasztemberek játszottak fő szerepet, akik a nagy mezőgazdasági munkák, ill. az igaerőt igénylő tevékenység szünetében bérfuvarozást is vállaltak: pénzért, részért vagy ledolgozásért. Ezek ritkán váltak önálló fuvarossá, tevékenységük a mezőgazdálkodáshoz igazodott, hol szorosabban, hol lazábban. Akinek több földje volt, az tavasztól őszig azt művelte, s közben csak 1-2 fuvart vállalt (pl. nyár végén gyümölccsel), a kisföldűeknek több szabad kapacitásuk maradt, s többet fuvaroztak. Jól tükrözik ezt az alábbi, egy bükkszéki adatközlő által megfogalmazott mondatok, amelyek jelzik, hogy akár egyetlen fuvarnak is jelentős szerepe volt egy-egy parasztgazdaság életében. „Akinek lova volt, az eljárt fuvarba. Hordták a fákat és a köveket, ózdról Pestre vasat fuvaroztak. Novákról szenet vittek az egri gőzmalomba. A fuvart télen vállalták, mert nyáron a földeket munkálták. Apámék is jártak, egyebüvé nem, csak ide kőért elmentek, hoztak egy kis pénzt, egy pár forintot Egerből, s vettek rajta ott mindjárt a nagy sóházban egy kis sót, vagy cukrot, ruhaneműt, ami kellett."

12 A fuvarozást az erdős határú falvakban általában sajátos kettőség jellemezte: tavasztól őszig a földet művelték, vagy (mellette) fuvaroztak (pl. mésszel), ősztől tavaszig pedig az erdőben végeztek fogatos munkát, főleg faközelítést. Ez a két réteg lényegében akkumulálta a kereskedőfunkciót is, számos vonatkozásban magába olvasztva a közvetítő kereskedők tevékenységi formáit. A fogattal rendelkezők, az áruszállításban ily módon részt vállalók voltak falvainkban — főleg a bükki Hutákban — a legtehetősebbek; vagyoni helyzetük és tevékenységi formájuk elérendő cél és modell volt a többiek számára. Különösen azokon a településeken, ahol a mezőgazdálkodás kis jelentőséggel 12. ENA. 1050/69. 132