Kamody Miklós: Észak-Magyarország hírközlésének története (Borsodi Kismonográfiák 22. Miskolc, 1985)

CURSOROK, „FOLYÓK" HÍRSZOLGÁLATA A KÖZÉPKORBAN A magyar hírközlés múltja a törzsi társadalomig, a honfoglalás koráig vezethető vissza. Az üzenet közvetítésének módja nem sokban térhetett el a korabeli nomád népek hírvivő szolgálatától. A tatárok ősi hírközlése az 1241—1242. évi magyarországi betörésük idejében is még működött. Amit a régi feljegyzések, kódexek, a hun, avar, bolgár, türk népek hírközléséről mondanak, a magyar hírközlésre is vonatkoztatható. E lovas népek törzseikkel, csapategységeikkel a kapcsolatot igen gyors lovasfutár-szolgálattal tartották fenn. Batu kán mongol-tatár lovassága 1241 tavaszán három nap alatt vágtázott le Vereckéről Pest városáig, ami napi 160 kilométeres teljesítménynek felel meg. A vesztett Muhi csata után (1241. április \\) IV. Béla király alig száz fős kis seregével Forrón át Gömör, Nógrád, Hont megyéken keresztül sebes vágtában ment Pozsonyba, megmenekülése gyors lovainak volt köszönhető.

1 A hírvivésnek, utazásnak ez a módja jellemezte a középkori Magyarországot. Az Árpád-házi királyaink idejében az ispánságok (vármegyék) területén királyi hírvivők, cursorok, praecok, korabeli magyar szóval „folyók" közlekedtek. E kifejezést máig a folyamat, folytonosság szavaink őrizték meg nyelvünkben. A XII. század végéig a királyi udvar - a magyar államapparátus állandóan vándorolt. A király vármegyéről vármegyére ment kíséretével, udvartartásával és így élte fel a vármegye termény adóját, miközben bíráskodott, gyűléseket tartott és ott törvényt hozott. Az udvar rendszeres vándorlása miatt igen fontos volt, hogy a királyi hírvivők, a cursorok, folyók szabadon és minél gyorsabban hordozhassák a királyi rendeleteket, üzeneteket. Az üzenet-, a parancsvitel államigazgatási rangot nyert. A gyors járású hírvivők voltak a középkor kezdetleges útjainak urai és sokszor rémei is. A harcba hívás ősi szokás szerint véres kardok országos körbehordozásával történt. A királyi gyermek születéséről vágtató hírvivő (praeco) értesítette a királyt, bárhol tartózkodott is. A folyóknak az egész országot behálózó szervezete a király színe elé való idézést is végezte. Hivatalos ténykedésük igazolásául nyakukban ércből készült címeres jelvényt hordtak. A folyók, futó követek ellátása szállással, élelemmel, lóval a szokásjogon alapuló közteherként nehezedett a lakosságra, amivel gyakran vissza is éltek az arra illetéktelenek, vagy mértéket nem ismerők. 1. ZsolnaiL. 1979., 377.