Kamody Miklós: Észak-Magyarország hírközlésének története (Borsodi Kismonográfiák 22. Miskolc, 1985)
akár a maga ötlete alapján a bélyegtömböt feltehetően varrógép kiélezett pontozó kerekével megvonalazta, hogy a bélyegek szakíthatok lehessenek. 1852 nyarán Bazony Ferencet a tokaji postamester átvitte magához Tokajbakiadónak, Zakó János kiadót elbocsátották, a hivatal kézbesítési körzete a szomszédos Királytelek postájának megszüntetésével megnőtt, azonkívül Tállya felé járati összeköttetés nyílt. Bazony átköltözésével a fogazás alkalmazása néhány hónap után Homonnán megszűnt, ugyanakkor Tokajban megkezdődött és tartott mindaddig, amíg 1854-ben Tokaj postáját új postamester Spielenberg Gábor ügyvéd meg nem kapta, aki a „szabálytalan" eljárást megszüntette. Ezért találni Homonnáról csak néhány, míg Tokajból több fogazott bélyegpéldányt. A kis forgalmú homonnai postafiók kezelését ideiglenesen Paulay György adóhivatali főnök látta el, aki a környékbeli posták pénztárkezelésének ellenőrzését is végezte, majd 1853-tól fia, Paulay Móric követte. Bazony Ferencnek Homonnáról Tokajba való áthelyezésére bizonyíték a tokaji r. k. egyházi anyakönyv bejegyzése, mely szerint a család 1851. december 2-án Homonnán született Ferenc nevű gyermeke 1854. január 22-én Tokajban halt meg. A halotti anyakönyvben az apa foglalkozása: postexpeditor = postakiadó. Ugyanez a foglalkozás van bejegyezve a homonnai születési anyakönyv 1851. december 2-i bejegyzése mellett is. A valódi homonnai, vagy tokaji fogazott bélyeg ritkaságánál fogva igen nagy értéket képvisel. 86 A postaállomások közül a nagy forgalmú miskolci postát kivéve Tállya mezőváros postája érdemel külön figyelmet, részint központi fekvése, részint a hivatal működésével kapcsolatosan fennmaradt dokumentumai miatt. Tállya a XIX. század elején már négy irányban tartott fenn menetrendszerű járati összeköttetést heti kétszeri érkezéssel és indítással: 1. Tállya-KirálytelekDebrecen-Nagyszeben, 2. Tállya—Vizsoly—Hidasnémeti-Kassa, 3. TállyaSzikszón át csatlakozott a miskolc—budai vonalhoz, 4. Tállya-Sátoraljaújhely. Ezt a nagy forgalmat Sóhalmy György postamester látta el kezdetben mint Breczenheim Ferdinánd herceg, annak halála után Karolina hercegnő postakezelő adminisztrátora, majd mikor felsőbb engedéllyel megvásárolta a posta jogát magának, 1857-től mint postamester. Munkaviszonyát tiszti szerződésben rögzítették: kapott 3000 forint évjáradékot, 50 frt irodai átalányt, ezzel szemben köteles volt 3000 frt (éyjáradékával azonos összegű) hivatali biztosítékot (kauciót) letenni. A hivatal elnyerését vagyoni állapotának, politikai megbízhatóságát igazoló ajánlásnak a beszerzésétől tették függővé. Sóhalmi igen gondos, alapos ember volt, mert a beszerzett iratokat - az állás elnyerése után - megőrizte. De nemcsak az ilyen iratokat mentette meg, hanem a hivatal életére vonatkozó más érdekes és most már különös értékkel H6.KamodyM. 1982. 16. 62