Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)

arról is tanúskodik, hogy a „mindig jókedvű nép" másokat is szívesen látott hasonlóképpen. A török korszakból ránk maradt dokumentumok az adófizetők szomorú emlékezetű „vendégfogadásaira" és „traktálásaira" utalnak, de ezzel szemben az erdélyi fejedelmek függetlenségéért harcoló seregei vezetőinek élelmezése, majd később II. Rákóczi Ferenc és tisztjeinek, valamint francia vendégeinek ellátása már a miskolci vendéglátás színesebb és kedveltebb emlékeit idézik. Amikor a külföldi utazók magyarországi látogatásaikról készült leírásokat tanulmányozzuk, a legérdekesebbek egyikét kiemelve említjük, hogy a 18. század elején két orosz pópa — Itáliába, a pápához menet — tesz említést azokról a miskolci polgárokról, akik nem sajnálták pincéjük egy-egy kupa borát a vendégeknek nyújtani. Igaz, hogy a szegény utasok kalapját a város határában — miután a bortól kótyagosan lefeküdni tértek —ellopták, de nem hagyták őket fedetlen fővel, mert a kalapokat eltulajdonítok saját süvegeiket helyezték az alvók fejére. Végül is a zarándokokban a vendéglátás hagyott mélyebb nyomot, mint a fejfedők eltulajdonítása. A 18. század második felétől — gyakorta — zajos lakomáktól volt hangos a város, hiszen a szabad királyi városi cím elnyerése állandó vendégfogadásra, ingyenes traktálásra késztette az elöljáróságot. így, s ennek eredményeképp remélték a mezővárosi és a szabad királyi városi cím (azaz fejlődés) közötti lépcsőfok átugrását. Eredménytelenül. Ugyanebben az időszakban élik virágkorukat a céhek, s tagjainak — rendkívüli, protokolláris alkalmak szülte — étrendje hűen tükrözi a korabeli miskolci vendéglátás étrendválasztékát, étkezési szokásait. A 18. század végén megfordultak városunkban a felvilágosodás időszakának jeles alakjai is, akiknek a miskolci ifjúság ,,hangos lakomá"-kat szolgáltatott. Ezáltal igyekeztek érzékeltetni, s elismertetni azt, hogy Miskolc méltóképpen kiveszi részét a modern gondolatok befogadásában és terjesztésében. A 19. század elején Kazinczy, Kossuth, Széchenyi voltak városunk leghíresebb vendégei, s természetesen sokan mások, akiket a nemzeti reformtörekvések eszméi áthatottak és vezéreltek. Pontos feljegyzések szólnak arról, hogy a miskolci Just cukrászdában 1828-tól Déryné, 1843-ban és 1848-ban Petőfi, majd Tompa Mihály és Vadnay Károly, 1849-ben Paskievics tábornok, 1866-ig Egressy Gábor, 1868-ban Lendvay Márton, 1873-ig Latabár Endre, 1872-ben Prielle Kornélia, 1875-ben Blaha Lujza és Jókainé Laborfalvi Róza is megfordult. Az 1848—49-es szabadságharc idején a miskolci görög kereskedők kompániája hívta fel magára a figyelmet, miután tüntető távollétükkel ellenpéldáját szolgáltatták hagyományos vendégszeretetüknek, elkerülve a cári csapatok fővezérével, Paskievics herceggel és magas rangú kíséretével való találkozást. Az oroszok az udvariatlan gesztus ellenére — a görögök templomának