Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)

Természetesen a piaci, vásári kenyeresekkel kapcsolatban a 19. századból is vannak bőven feljegyzéseink. így érdekes, hogy 1836-ban a városban lévő öt pékmester és három özvegy mestemé folyamodik Budára céhlevélért. Később a tetemes költség miatt a céhbeállástól eltekintettek. A pékmesterek a műhelyt magánosoktól vagy a várostól évenként bérelték. A parasztoknál minden háznál megvolt a sütőkemence, de süttettek szolgálóikkal a városi hivatalnokok, mesteremberek is. A kenyereskofák hetente olykor több mázsa lisztet is kisütöttek, s a híres kenyeret a piacokon, vásárokon értékesítették. Az 1868-as piacrendőri — korábban is említett — szabályzat 34. pontjában írja le a kötelmeiket, másrészt árulási helyüket. A 20. század elején a Sötétkaputól a Zenepalotáig árultak a kenyereskofák az utca déli oldalán, de nem hiányoztak a búzavásárról sem. A híres miskolci kenyér emlékét még egy versike is megőrizte: „Miskolc, Debrecen, Komárom, Süssön cipót mindhárom" A miskolci kocsonya A miskolci közmondások közül országosan ismertté vált a „Pislog, mint a miskolci kocsonya", vagy „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka". A szólás elterjedésében nemcsak a szájhagyomány, hanem két tárgyi tényező is szerepet játszott. Szendrei J. Miskolc monográfiájának 5. kötetében a történethez olyan képeslapot mellékel, amely miskolci kiadású volt, de közkedvelt, s így országszerte elterjedt a század első évtizedében. 1911—12-ben több változatban is megjelentek ezek a képeslapok Miskolcon (89. kép). A másik, a Hollóházán gyártott „miskolci emlék"; a tányérka közepén pislogó békával (90. kép). A két világháború közötti időben több száz, vagy talán több ezer ilyen emlék vitte hírül a kocsonya történetét. Hogy pislogott-e a béka a miskolci kocsonyában vagy sem, mindmáig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálaltak, nem beszélve az avasi vagy tetemvári pincékről, pincézésekről. A kocsonya szeretetére utal egy 1790-ből származó tanúkihallgatási jegyzőkönyv részlete. Az egyik tanú vallja: „hallotta másoktúl, hogy midőn Kőmíves József lármázott házának feltöréséért, akkor Víg Mária odahaza nem volt, hanem a Piaczon árult kocsonyát."

2 62 Szendrei J. a történetet a következőképpen meséli el: „A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közötti felső 262 BodgálF., HOM. HTD. 75. 911. 1. 9 A miskolci vendégfogadók 129