Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

dott beszédről: „... hangoztatták, hogy éppen olyan katonák vagyunk, mint azok, akik kint harcolnak a fronton, csak nem puska a fegyverünk, hanem csákány, és ugyanolyan katonai fegyelem alatt vagyunk, mint a fronton harcoló katonák. Aki elöljárójának nem engedelmeskedik, annak parancsát megszegi, még halállal is büntethető. Ezekkel a szavakkal feleskettek a királyra és hazára."

9 7 Csépányi Danicskó János és Lukács János nem esküdtek fel, nem tették fel a „sapkát". Azt mondták: „Ne sapkát adjanak, hanem bakancsot. Katonasapka nélkül tudunk dolgozni, de papírbakancsban nem." így juttatták kifejezésre tiltakozásukat a háború ellen. Nem látták értelmét a háborúnak. Miért? Kiknek az érdekeiért harcoljanak? Azokért, akik a nehezen megdolgozott pénzt sem akarják kifizetni? Az eredmény: Az eskütételnél jelenlevő katonatiszt mindkettőjüket Kassára vitette a katonai bíróság elé.

98 A legkisebb vétségért is megpofozták, kikötötték a munkásokat. A bányászok katonasapkát voltak kötelesek viselni, hogy látható legyen a munkásszázadokhoz való tartozásuk. A bányatelepeken fogdákat (ahogy a bányászok mondták: kótereket) hoztak létre. Somsályon például Hasilló Gyula, Csernelyben lakó bányász volt a kóter első „lakója", akit azért büntettek meg, mert nem hordta a katonasapkát. Amikor az őrszemélyzet ezért felelősségre vonta, azt felelte, hogy a bányásznak „nem sapka kell, hanem kalap, amit a szemébe húzhat, hogy a szén ki ne üsse a szemét." ötnapi zárkát kapott, de munkába ilyenkor is járnia kellett.

99 1917-ben a RIMA műszaki igazgatója Bíró Rudolf már a fokozódó munkásmozgalomról beszél, s hogy az üzemek zavartalanul működhessenek állandó kompromisszumokra kényszerülnek. Mindezekről a következőkben számol be az igazgatósági ülésen, 1917. szeptember 27-én: „A szén- és kokszszállítás, amely az 1917. év elejéig normálisnak volt mondható, akadozóvá lett, az üzemi anyagoknak beszerzése mind nehezebbé vált, a munkásviszonyok megrosszabbodtak, és a munkásoknak élelmiszerekkel való ellátása, ami az üzem fenntartásának egyik legfontosabb tényezőjévé vált, egy nehezen megoldható problémává lett és mind ehhez járult még a hirtelen kitört és gyorsan mind nagyobb tért nyert munkásmozgalom, amely időközönként az üzemekben anarchikus állapotot teremtett, annál is inkább, mert a katonai közegek teljesen elvesztették tekintélyüket: ilyen körülmények között egy rendszeres produktív munkálkodás ki van zárva, és meg kell elégednünk azzal, hogy az üzemet folytonos kompromisszumok által és a mindenkori helyzethez való alkalmazkodás útján fenntarthatjuk. 64