Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

bányatörvényben foglalt rendelkezés alapján alakult ki. Az új társpénztár alapszabályait 1858. január 9-én a Rimamurány-völgyi Egyesület összes munkásainak; illetve azok képviselőinek jelenlétében és közreműködése mellett alkották meg s ezzel megvetették a század elején még fennálló jóléti intézetnek az alapját.

73 1894-ben a társpénztár az 1891. évi XIV. te. rendelkezéseihez képest társ-, és betegsegélyző pénztárrá alakult át s ehhez képest tagjai társpénztári és betegsegélyző pénztári tagokra oszlanak; előbbiek keresetük 4%-át, az utóbbiak pedig 2%-át fizetik járulékképpen a pénztárba.

74 Legfőbb intézkedése az volt, hogy betegség vagy baleset alkalmával segélyben részesítette a munkaképtelen dolgozókat és rokkantság esetén bizonyos összegű nyugdíjat biztosított. A tagsággal ingyenes orvosi kezelés, gyógyszerellátás, nyugdíj, végkielégítés és segély járt együtt. A munkások számára rendkívül sérelmes volt, hogy a szolgáltatásokat (kórpénz, nyugdíj) az alapbér alapján határozták meg, mely csak kisebb hányada volt a műszakbérnek. A járulékokat ugyanakkor a teljes bér után kellett fizetni. A kórpénz (táppénz) összeget továbbra is az alapbérhez szabták. A bányász kifosztására alapbért vesznek fel a nyugdíj-kiszámítás kulcsául is. Azt mondják, hogy egy bányásznak 80 Kr alapbére van. Ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy negyven évi szolgálat esetén ő napi 80 Kr alapbér után kap nyugdíjat. A társládához való járulékot azonban a mindenkori keresetből vonják le.

75 A munkások ezt a helyzetet találták a legsérelmesebbnek. A kórpénz ugyan a bérharcok nyomán általában emelkedett, mégis a műszakbérnek legfeljebb felét tette ki, s így a kifizetett kórpénz még mindig rendkívül alacsony volt.

76 Ez az összeg egy család létfenntartását a legszűkösebben sem biztosította. Mivel nagylétszámú családot kellett eltartani, ezzel csak tengették életüket. S még valamit. A bányászok csak 20 hétig kaphattak kórpénzt. Sok család nyomorúságos életének ez is okozója volt, hisz a bányászok között gyakoriak voltak a huzamosabb ideig tartó betegségek.

7 7 A munkásokra nézve különösen sérelmes volt az is, hogy a biztosításhoz csak a munkások járultak hozzá, míg a munkáltatók hozzájárulása önkéntes belátásra volt bízva. Az RMST évente mintegy 90—100 000 Koronát adott a társládának — a század elején —, ami a munkások hozzájárulásának kb. 35%-át tette ki.

78 A század elején éles vita folyik a társláda reformjáról. A társláda körül kibontakozó vita az első két évtizedben előtérben állott. Az elkeseredett vita végül is felemás eredményt hozott az 1907. évi XIX. te. megalkotásával. A törvénycikk kimondta, hogy a vállalkozók a munkásokkal azonos összeggel kötelesek a biztosításhoz hozzájárulni. A bányász társládákra vonatkozóan 49