Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
hátmegé nek, Kovácsvágáson egy segg fűn ek. A tapasztalat szerint k-5 preszipa füvet kellett szedni, hogy egy jó hát tal legyen. Amikor egy ponyvára való füvet sarlóztak, rendszerint azonnal hazahordták. Száraz, aszályos években Füzéren, Pusztafaluban, a Hutákban., Pálházán és Kovácsvágáson már nyár végén és ősszel gyűjtötték az erdei füveket téli takarmánynak. Az erdei füveket szalmával vagy egyéb szálas takarmánnyal összerázták, illetve szecskának vágták meg." Magában ritkán etették, mert az erdei fűtől "csikarést kap a marba." Az asszonyok az uradalmi erdőkben részért sarlózhattak, a férfiak pedig kaszálhattak. A pusztafalusi asszonyok harmadába aratták a füvet Forgách gróf erdeiben, a férfiak a kaszálás után a harmadrészt vagy a felét kapták. A két világháború között a Hegyköz minden falujában rendszeresen sásaiták a terményt tavasszal. Sarlóval levágták a sarjadó gabonavetések tetejét, hogy aratásra ne dőljön meg a búza, másrészt szalmával szecskának vágva takarmányózták is. Az erdő nemcsak a természetes, Iában elszáradt szénájával táplálta az állatállományt. Inségesebb esztendőkben előfordult, hogy tavaszi rügyfakadáskor a fák leveleit, rügyeit is levág92 ták és takarmányként hasznosították. Sok faluban /Pf. F., Ny., Fka., Kh., Nh., Vh./ szedték tavasszal a fák fiatal hajtását, a tőgyfagyüvést , bikkfagyüvést , mogyorófagyüvést és a fák rügyeit, a gyöngyöt /Nagyhutában a tölgyrügy neve dubina/, és szalmával felszecskázva etették. Tölgyfalevelet csak tavasszal szedtek a legszegényebbek és szecskának vágták. Nagyhutában a falevelet /lisce / vizzel leforrázták és korpával leszórva etették, Füzéren szénával vegyitették. A fahajtások és levelek a Hegyközben is csak inségtakarmányul szolgáltak az 1920-as évekig. Elsősorban, a gyengébb határú, erdők közelében fekvő községekben szedték a legszegényebb családok. A két világháború közötti években az intenzivebb takarmánynövénytermesztéssel szinte teljesen megszűnt a szarvasmarha takarmányozásában való alkalmazásuk. A téli takarmányok legelterjedtebb fajtája a réteken, kaszálókon gyűjtött széna, amelynek az istállózó állattenyésztésben is jelentős szerepe van. A hegyközi rétek a völgyek aljéban, a patakok mentén és az erdők közötti irtásokon, tisztásokon terülnek el. /9.kép/ A XVI. század közepén a jobbágyok kezén még kevés az irtással szerzett rét. A XVII. század közepéig k3
