Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

zott: Abaújvár, Torna, Zemplén, Szepes, Sáros, Ung, Bereg és Szabolcs megyék. Hogy mikor jutott a Torna megye fölötti hatalmat jelentő Szádvár és ezzel annak uradalma, így Szilas birtokába is, arra nincs adatunk. Amadé fiai már a következő hónapban felbontják az amúgyis formális szövetséget a királlyal, és ellene Csák Mátéval, az ország legnagyobb hatalmú főurával, az északnyugati országrész megyéinek birtokosával lépnek szövetség­re. Károly sereget indít ellenük, és 1312. június 15-én Kassától keletre, a rozgonyi csatában legyőzi a Csák Máté támogatta Amadé-fiákat. Ez a győze­lem fordulópontot jelentett a királynak a nagyhatalmú főurak elleni harcá­ban. A rozgonyi csata után a királyi seregek sorra foglalják vissza az Amadé­fiak kezén volt várakat, köztük Szádvárt 8 és vele annak uradalmát, Szilassal, Szögligettel, Hidvégardóval és Szentandrással együtt. Nem tudjuk, hogy melyik évben és azt sem, hogy milyen jogcímen, de feltehetőleg az 1300-as évek első, zűrzavaros évtizedében, és talán nem is fegyveres erőszakkal, hanem formailag elfogadható módon történt, hogy Aba Amadé a nagyhatalmú szomszéd, Abaúj, Zemplén és Ung megyék, valamint számos vár ura, az ország nádora megszerezte magának a Tekus-fiaktól Torna megye ispáni várát, Szádvárt, és vele a hozzá tartozó falvakat, köztük Szilast is. 9 Hogy birtoklása nem erőszakos foglaláson alapult, az abból is látható, hogy midőn az 1312-ben lezajlott rozgonyi csatában a király legyőzi az előző évben elhunyt Amadé ellene lázadó fiait, és visszafoglalja tőlük Szádvárt, Tekus fiai nem igénylik azt, mint jogos birtokukat maguknak, sem akkor, sem utóbb 1406-ban. 1312-től kezdve Szádvár hosszú időre királyi vár marad, tartozékaival: Szilassal, Szögligettel, Hidvégardóval, Szentandrással és egy sor más faluval, lényegében a volt tornai királyi uradalom egy részével együtt, és továbbra is Szádvár Torna megye ispáni vára, a megye ispánjának, vagy annak távollétében az alispáni tisztet betöltő várnagynak székhelye. A rendelkezésre álló gyér adatokból nem állapítható meg egyértelműen, de talán abból a hatalmas tornai birtoktestből, amelyet a Nógrád megyei Jenő várukért és az ahhoz tartozó birtokért Tekus fiai cserébe kaptak a királytól Szádvárral, meg a körülötte elterülő Torna birtokkal és tartozékaival, mind­ebből Aba Amadé az 1300-as évek elején, csak a számára az egész megye fölötti hatalmat biztosító Szádvárt és közvetlen tartozékait csikarta ki magá­nak valamilyen formailag talán elfogadható jogcímen a Tekus utódoktól, meg­hagyva azoknak a volt tornai uradalom egy jelentős részét, az ekkor már lassan városnak számító Tornával együtt, de minden erődítmény nélkül. •TK 1.192-193. 'FügediE. 1977. 63-64, 193. 64

Next

/
Thumbnails
Contents