Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

családfők, az asszonyok aláírása egyiküket sem kötelezi. De hiábavaló volt minden tiltakozás, a szerződéseket nem lehetett érvényteleníteni. 1 ° 1943-ban a fasiszta seregek sorozatosan súlyos vereségeket szenvedtek. A háborús frontokra kényszerített magyar katonák tízezreinek, köztük a Bódvaszilasi-medence sok fiatal férfiának értelmetlen pusztulása, halála egyre nagyobb elkeseredést váltott ki. Az egyre súlyosabbá váló terhek miatt 1943-ban már bányászsztrájkra is sor került a környéken. Április 27—28-án pedig a sajószentpéteri üveggyár munkásai vonultak az üzemi irodák elé 12 órás munkaidejük csökkentését követelve. 1 * Közben Derenken nagyon vontatottan haladt az áttelepülés, ezért a fasiszta hatóságok radikális cselekvésre szánták el magukat. 1943 nyarán, tehát amikor a harcok már az ország határai felé közeledtek, katonai teher­autók sora érkezett a faluba. Csendőrök és utászkatonák — tisztek vezényleté­vel - megkezdték a falu házainak bontását, szétverését. A lakosokat holmija­ikkal együtt autókra rakták, és vitték őket a színi vasútállomásra, ahol már külön szerelvény várta őket, és vitte új lakhelyükre, a különböző Sajó-völgyi kis falvakba. 12 Derenk faluból csak a volt iskolaépületet tartotta meg az erdészet, a házak helyén ma fűvel benőtt romok enyésznek el fokozatosan. Nem kímélte a rombolás a falu kis templomát sem, szétverték azt is, igaz, a rozsnyói káptalan 50 hold földet kapott érte kárpótlásul. 13 Helyén ma feliratos emlék­kereszt áll. A kis lélekharangot a lakosság elrejtette, és amikor a fölszabadulás után két család visszatért, és helyreállított házába visszaköltözött, magukkal hozták a kis harangot, amelyet — mint már említettem - félreértett felirata ­Anno 1727 - alapján „Anna-harang"-nak neveztek, kis összetákolt harang­lábra állították, és reggel meg este meghúzták a lélekharangot a tébolyult fasizmus által elpusztított kis falucska halott romjai fölött. 14 Máig már a két visszaköltözött család is rég elhagyta a romfalut, a kis Anna-harangot pedig a szögligeti templomban őrzik. 15 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, de a munkások között már kibontakozott ellenállás megmaradt. Áprilisban Szendrőn is feltűntek a Békepárt „Pusztuljanak a német megszállók" feliratú röplapjai. A német fasiszta megszállók a magyar fasisztákkal, különösen a • °Dénes Gy. 1978a. 470. lí BAZ tört. 165. 12 Bernáth L. I960; Krasifiska, E.-Kantor; R. 1979. 348. 13 Bernáth L. 1960. 14 Dénes Gy. 1961.323. 1 •Dénes Gy. 1978a. 472. 130

Next

/
Thumbnails
Contents