Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

(Például Domaházán a falu egyes részeinek neve: Holló-szög, Elek-sor, Kisbenedek-udvar, illetve a hadak, nagycsaládok ragadványneve után Sunyi-szög, Dindo-szög stb.) Ilyenformán ezek a települések joggal nevezhetők hadas településnek is. A telekrészek, udvarok alakja gyakran igen szabálytalan, s az ilyen „szeges" - ismertebb néven „zugos" - településeken a csűröket, istállókat sem meghatározott rendben helyezték el, hanem oda építették fel, ahol éppen szabad térség volt. PÁPAI Károly már a múlt század végén azt találta, hogy „Az osztozkodások folytán a belső telkek úgy össze-vissza vannak darabolva, kerítve, építve, hogy eredeti alakjukra, határaikra, nehezen lehetne rátalálni és nagyságukat megjelölni." A rendszertelen, „szeges" települési szisztéma nyomait főként az egykori kisnemesi falvakban találjuk meg, amelyekben a beltelek osztódása sokkal előbb elkezdődött, mint a volt jobbágyok, úrbéresek településein. Telekhasználatukra jellemző, hogy a lakóházakat a telek belsejében, az úttól távolabb helyezik el akkor is, ha csak egyetlen ház áll egy nagyobb portán. Feltűnő az is, hogy a lakóházakat gyakran ámbirusával és nem rövid végével fordítják az utca felé. A volt jobbágyfalvakban találjuk a rendezett utcás, szalagtelkes szisztéma tipikus példáit. Ózdon, Sajóvárkonyon, Sajópüspökiben, Sajómercsén, Szentsimonban és a többi úrbéres helységben a keskeny szalagtelkek merőlegesen futnak az utcára, s a házak az út mentén szabályos rendben követték egymást. Mindig kiépültek egészen a telekszélig, az útig, s még kiskert, kerítés sem volt előttük. A házaknak mindig a rövidebb végük nézett az utcára. Az udvar végén az utcával párhuzamosan és a lakóházra derékszögben álltak a csűrök, amelyek a keskeny telket keresztben lezárták. Ezeket a falvakat régen is a kerítetlenség jellemezte, az udvarok nyitottak voltak az utca felől. Ezzel szemben a kerteket az udvar felől és a telek lábában elkerítették. Ezeket a falvakat régebben magas gyepű, tüskés kerítés vette körül, az udvarokon és az utcán szabadon járó jószág csak a kivezető utakon, közökön juthatott ki a faluból. Ezeket a 18-19. században még kapuval, porgoldttsU zárták le a falu szélén. Általánosságban véve a kerítés neve gát, leggyakoribb formája a vízszintes fonadék volt. Sűrűn egymás mellé állítgatott hasábfákból készült a szakaró-gdt, amelynek a „lába" a földben állt, fölső vége néhány sor vesszővel volt összefonva. A Barkóság falvainak többségében ma is megfigyelhető a hosszú udvarok (társas udvar, csík udvar) elterjedtsége. Viszonylag keskeny telken 4*5, sőt esetenként 8-9 lakóház, háztartás zsúfolódik Össze, épül egymás végébe. A házak olykor a telek két oldalán állnak, s köztük az udvar annyira keskeny, hogy a kévékkel, szénával megrakott szekér éppen csak be tudott menni. Esetenként közös fedél alatt, szorosan egymás végében áll 2*3 lakás, más ese6* 83