Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

Átalakíthatták a rövid szekeret a lőcsök levételével rakoncás szekérré is, amit ózd vidékén kolesznak neveznek. Előnye, hogy jóval könnyebb, mint a lőcsös szekér és az oldalait, végeit megemelve gyorsabban, kevesebb munkával végezhető a lerakodás. Szállítanak rajta szenet, homokot, követ. Régebben főleg trágyát hordtak kokszon. Fosznideszkából (fenyődeszka) készült két oldalát rakoncák tartják, amelyek elöl a fergettyűbe, hátul a vánkosba. vannak csapolva. Elöl és hátul egy-egy függőlegesen álló, deszkából készült súber zárja le a kocsiszekrényt. Ezek lécekkel közrefogott zsilipben csúsztathatók le és fel. Ózd vidékén manapság főként fuvarosok használják a koleszt, akiknek többsége régebben gazdálkodó volt. Úgy látszik, ez a jármű az utóbbi évszázadban szaporodott el, amint az Ökörfogatokat lófogat ok váltották fel. Ugyanis a kolesz minden esetben a lovas, rakoncás szekér neveként bukkan fel. Lovakat fogtak a könnyű kiskocsi, szaladozó kocsi elnevezésű járművek elé is. Néhány évtizede még a hintót helyettesítette. Jártak vele vásárba, lagziba, de mindig csak utazásra, személyszállításra szolgált. Igazi rugózott, féderes hintója csupán néhány nagygazdának volt a vidéken (pl. Sajóvárkonyon). A kiskocsinak nincs rugózása, rövidebb és könnyebb a fuvaros szekérnél. Cifra vasalása, szalmából fonott ülései is mutatják, hogy utazásra, reprezentálásra szolgáló jármű. Parton lefelé a szekerek kerekeit megkötötték a szekérhez tartozó vasláncokkal, szükség szerint simára vagy élesre. Országúton vasból készült papucsot is tettek ilyenkor a kerék alá, hogy a ráfot kíméljék. Használaton kívül a kerékkötő lánc a derékra akasztva csüng a szekér oldalán. A régi fatengelyes szekerek többsége macskával volt felszerelve a hátracsúszás megakadályozása végett. Ez nem más, mint egy erős karó, amelynek egyik vége csuklósan kapcsolódott a nyújtóhoz, esetleg a hátsó vánkoshoi, másik végére pedig egy villás végű vasat húztak fel köpűjénél fogva. Országúton a szekér fenekéhez, egy vaskapocsra akasztották fel, nem is látszott. Hasznát akkor vették, ha lejtős terepen völgynek háttal kellett megállni a szekérrel. Ilyenkor a macska vasalt vége belefúródott a földbe és kitámasztotta a járművet. Sok gazdaságban használták a Jankónak nevezett, néhány darab fából készült emelőt. Amikor kereket kellett cserélni, a tengely alá helyezték az emelőrudat, azt egy csuklós karral megemelték, s a kart ajankó „lábához" kapcsolt, horgas végű, merev dróttal rögzítették a kívánt magasságban (34. kép). A lovas fogatok nyaklóval és a rúd végére kapcsolt tartólánccal fékezik és tolatják a szekeret. Hegyes határú, elzárt falvakban (Domaháza, Cered, Zabar) azonban még az 1960-as évek elején is az ökrös fogatok voltak túlsúlyban, lófogat csak mutatóba akadt. Az ökröket mindig párosával fogták be 77