Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

4. KÖZLEKEDÉS, SZÁLLÍTÁS, PIAC Ózd várossá fejlődését megelőzően (1949-ig) a vidéknek saját városi központja nem volt. Közelében is csak kisebb mezővárosok fejlődtek ki (Put­nok, Rimaszombat, Fülek), s a jelentősebb városokig (Miskolc, Eger, Losonc) 50—60 km-es utat kellett megtenni. Az utak többsége a folyók, patakok völ­gyében fut, de sok szekérút kanyarog föl az erdők, dombok közé, s köztük vannak olyanok is, amelyeknek ma már csak a neve emlékeztet egykori fontos szerepére. Ugyanis majdnem minden barkó falu határában található egy-egy Vasárut nevű dűlő (Domaháza, Uraj, Sajómercse stb.), amelyeken földút vezet át. A szekérutak nyomvonala évszázadokon át alig változott, de a legutolsó száz évben egyeseknek megnőtt a jelentősége (pl. a Bánréve—Ózd—Nádasd vonalnak), másoké pedig elsorvadt (pl. a Rimaszécs—Susa—Ózd útvonalé). Egykor ez utóbbin szállították a vasat a gömöri hámorokból Pestre a Barkó­ságon átnyikorgó szekerek. A vasutak megépülése után (1870-es évek) orszá­gos jelentőségű utak nem vágtak át ezen a vidéken, a forgalom a folyók völgyében haladt. Szállításokat a vasútállomásokig, a bányákig, malmokig, s a falvak határán belül kellett végezniök. A Barkóság népe századunk első harmadában még főként gyalog közle­kedett, a férfiak és a nők is rengeteget gyalogoltak. Gyalog jártak be naponta vagy hetente a bányákba, gyárakba. Gyalog indultak a vásárokra, búcsúkba, sokszor a kendertörőbe és a malomba is, hátukon batyuval. Saját határukban is gyalogoltak eleget. Az erdőre a jószág után, az aratóknak, kaszásoknak ebédet vinni gyalog mentek. Lovas fogat kevés volt, az ökrös fogat lassan haladt, s egyébként is a jószágot jobban kímélték, mint önmagukat. Az 1930-as évek végén kezdett megszaporodni a vidéken a kerékpár. Bejáró munkások, bányászok százainak könnyítette meg a napi közlekedést munka­helyük és lakóhelyük között. A Barkóság népe amilyen sokat gyalogolt, olyan sokat cipekedett is. Különösen az asszonyok voltak fáradhatatlanok a batyuzásban. Máig jellegze­tes teherhordó eszköze a vidéknek a házivászonból varrott ponyva, a hamvas. 5* 67

Next

/
Thumbnails
Contents