Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

tartható alóla a pihenő jószág. Kunyhóikat ágasfákra fektetett szelemenes tetővel, hasábokból, dorongfából építették, harasztott hordtak rá és gyeptéglát, marhatrágyát raktak a tetejére (9. kép). Legutóbb már ajtóval zárható, zárt tüzelőjű kunyhókat (10. kép), sőt felmenő falazatú kisházakat is építettek. A jószág egybentartására általában nem volt épületük, ha mégis, akkor körhöz hasonló, sokszögű alaprajzú, fedetlen korámot csináltak, aminek a falazata élőfák vagy leásott oszlopok közé font, szögezett hosszú karókból (csatló, drugár) készült. A gulyát naponta kétszer szokták itatni, délben és este. Sok vizet kellett a gémeskútból felhúzni a gulyásnak és bojtárainak, amíg az egész gulya szomját oltotta. A sózás a gazdák dolga volt. Vasárnap délutánonként kedves elfoglaltságuk volt a sózás és marháik megtekintése. Kis fatekenőben vitték a sós korpát. Egy alkalomra 10 deka sót számítottak minden jószágra. Kéthetente jártak ki az itatókúthoz és olyankor a gulyásnak is vittek egy-egy pakli dohányt, gyújtót. A gulyásnak barkócafából készültgancsos botja, binkós botja volt, szép pirosas színű a pállitás után. Karikásostort is használt, s általában egy pulit és egy kuvaszt tartott (Sajóvárkony). A gulyát is a pásztor szokta felcsengőzni, tartott egy tucat rézcsengőt és egy féltucat kolompot. Előbbit rézöntő vándorcigányoktól szokták venni, kolompért Jolsvára jártak el, de régebben a rimaszécsi vásáron is lehetett kapni. Értettek a marha szarvának alakításához is, és ha csaj la volt, forró répát kötöztek rá. Amikor megpuhult a szarva, hajlították, kikötötték, hogy úgy álljon, mint a másik. Hegyes végét leráspolyozták vagy rézgombot tettek rá. A lótartás történeti változásait kevéssé ismerjük. Forgalomtól félreeső településeken mindvégig az ökör volt a fontosabb igavonó állat. Domaházán például 1956-ban mindössze 30 lovat írtak össze, ugyanakkor 702 szarvasmarhát, amiből 190 volt a tehén, a többi ökör és nevendék. A népi emlékezet szerint is mindig sokkal több volt az ökrös gazda, mint a lovas gazda. Tehetősebb gazdák három pár ökröt jármoltak századunk elején. Az 1920-30-as években tartottak egy-egy lófogatot is az ökörfogat mellett. Forgalmas utak mentén fekvő falvakban viszont a lófogat már a múlt század derekán elterjedtebb lehetett, mint az ököriga. Gömörben a Rima és a Sajó-menti református magyarok nagy számban tenyésztették a 13—14 és fél markos, zömök, kitartó lovakat (Simonyi, Jéne, Rimaszécs), és a földművelést is lovakkal végezték. Jó paraszt lovakat tartottak a Balog-völgyi falvak is (Radnót, Zsíp, Tamási), de a parasztoknak ott méneseik nem voltak. Sok lovat hoztak az Alföldről a putnoki, rimaszécsi vásárokra és a lókereskedelembe a barkó kupecek, hajcsárok 44