Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

gások voltak Rimaszombaton, a Dobócáról elűzött reformátusok helyébe katolikus szlovákokat telepítettek stb. A 17—18. században már a gömöri nagybirtokosok is erőteljesen támogatták az ellenreformációt (Andrássy, Csáky, Koháry, Wesselényi, Serédi, Coburg stb. család). A református köznemesség azonban ellenállt, s Gömörben, Észak-Borsodban a katolikusok kisebbségben maradtak, csak kisebb szigeteket alkottak. Ilyen katolikus sziget a Barkóság közelében Baraca, Cakó, távolabb Deresk és Lévárt. Ezeknek a szórványoknak a Barkósággal szorosabb kapcsolata volt. A megyék nemesi közvéleményét, a politikai életet a túlnyomólag kálvinista kisnemesség irányította a 18—19. században is. A vallásgyakorlat körüli évszázados feszültségek, ellentétek nem múltak el nyomtalanul. Egyik kifejeződése volt az állam és katolikus egyház által szított gyűlölködésnek a kölcsönös gúnyolódás. Kitűnik ez a helytartótanácsi iratokból és kitért rá a türelmi rendelet is. A Helytartótanács nem mulasztja el megjegyezni felterjesztésében, hogy a protestánsok „vallási gyűlöletből" bántalmazzák a katolikusokat, őket „pápistáknak" nevezik. Javaslatok hangzanak el arról, hogy a hatóságok ügyeljenek a protestánsok csúfolásának megakadályozására, s viszonzásképpen a protestánsok is tartózkodjanak a katolikusok gúnyolásától. Az 1781-ben kiadott türelmi rendelet kimondta: „... a földesurak utasítsák jobbágyaikat, hogy a protestánsokat ne becsméreljék, viszont a protestánsok is tartózkodjanak ettől." A vallási villongások idején született gúnyneveket és a különállás tudatát máig sem mosta ki teljesen az idő a borsodi, gömöri nép emlékezetéből. Az egyházi élet függvénye volt az iskolázás is. Református falvakban az elemi népoktatás jóval korábban elkezdődött. Az 1770—76. évi iskola-összeírásból az derül ki, hogy a borsodi barkó és hevesi palóc falvak többségében akkor még nem volt iskola. Ott csak a 18. század végén, a 19. század elején kezdődött el a népoktatás, kfőúr (plébános) felügyelete alatt álló mester vagy kántor, helyenként a jegyző tanította a betűvetést. Az egri minoriták és jezsuiták által meghonosított flagelláns körmenetek a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után is tovább éltek az egri egyházmegye területén, s az 1810-20-as években a bélapátfalvi kerület csaknem minden falujából jelentették a nagypénteki korbácsolás szokását. Sáta, Uppony, Csemely, Csokva, Balaton, Domaháza lakóinak egy-egy csoportja (férfiak és nők is) fejét letakarva korbácsolta testét a nagypéntek estéjén tartott körmenetben. Arióban 40 férfi gyülekezett a Nepomuki Szent János szobornál és magukat korbácsolva vonultak a temetőhöz. A bigott katolicizmusnak ezt a középkori maradványát csak hatósági és egyházi közbelépéssel tudták megszüntetni az 1820-as években. 23