Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

11. NÉPZENE, TÁNC ÉS JÁTÉK A Barkóságban a zenélés régtől fogva a muzsikus cigányokra hárul. Egyedül róluk esik szó a századfordulón készült leírásokban is. Erre a vidékre nem vonatkoztatható MANGA János megállapítása, miszerint a palócoknál a 19. század végén még a dudás volt lakodalmak és a farsangi mulatságok zenésze. Érzékelhető a tájak fejlődési fáziskülönbsége abból is, hogy Nógrád megyében 1949-ben még 16 dudás működött, de a Mátra és a Bükk közötti vidéken már az 1930-as években is csak két dudás élt. Századunk első két évtizedében a barkósági juhászok között még voltak dudások, s a juhászlagzikban szólt a duda, de a falusi mulatságokban már akkor is a muzsika (hegedű) kellett. A cigánybandáknak legalább négy tagja volt, egy prímás, egy bőgős, egy cimbalmos és egy klánétás vagy pikulás. A pásztorok közül továbbra is soknak volt hangszere. Amikor a dudát elhagyták, tárogatón, klánétán,/furulyán és zokorindn játszottak. Sokuk korábban is játszott különféle fúvós hangszereken. Furulyát maguk is készítettek alkalmas bodzafából, s már bojtárként megtanultak fül után zenélni. Némelyik gulyás, csordás réztrombitát szerzett, de csak a falu fölötti hegyeken, jószágőrzés közben játszott rajta. 75. kép. Citera. Sáta, Borsod m. Dincsér O. felv. 1939. NM F 83894. 164