Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

48. kép. Tojástartó koboz szalmából. Csokvaomány, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. rozs keveréke) lisztjéhez kompért nem szoktak tenni, viszont a szegényebbek gyakran kevertek a rozsliszthez 1/3-os arányban árpalisztet vagy kukoricalisztet. A búzalisztből sütött kenyér gyorsan szárad, ezért általános gyakorlat szerint főtt burgonyát szoktak a liszthez hozzáadni. A kenyér tésztáját párral, kovásszal kelesztették. A pár úgy készült, hogy korpát forráztak, hozzá egy kilónyi kenyértésztát csipdestek, majd a két anyagot összedolgozták. Apárt apró csomókba tömörítették, majd száradni egy lapos kosárba, a pártartóba, terítették el, amit felakasztottak a gerendára. Sütés előtt langyos vízben feleresztették ezt a kovászoló anyagot és szitán átszűrték, hogy a korpa ne juthasson a kenyérbe. Egyszerre 4-5 sütésre elegendő párt csináltak. Hasonló módon készült a morzsóka is, ami liszttel apróra dörzsölt kovász. Ennek anyagát a kenyértésztából vették ki sütés előtt. A századfordulón már egészen közönséges kovászolóanyag volt. Kovászról mindenki maga gondoskodott. Kölcsönkérni nem illett, s ahol tehén ellett, nem is adtak ki a házból semmit, „nehogy elvigyék a tehén hasznát". A kenyeret régebben a kemence földjén sütötték, de a két világháború között már igen elterjedtek a vaslemezből készült, hullámos oldalfalú tepsik is. Bevetés előtt a kenyértésztába hüvelykujjával keresztet rajzolt a gazdaasszony. A kenyeret a komrában —jobb gazdáknál a gabonásban, hombárban — tárolták a kenyértartó léckán. (Lécekből készült rács, gerendákra felfüggeszt101