Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

1. térkép. Az irodalomban 1910 előtt barkónak nevezett terület és munkatársai többek között a borsodi-gömöri barkó népcsoport sajátos kultúráját kívánták felderíteni, de a népművészetben nem találtak a barkókat a palócoktól megkülönböztető vonásokat. Megfordult a századforduló éveiben ezen a tájon a magángyűjtő DÉRI György is. A debreceni múzeumban őrzött híres néprajzi gyűjteményének egyik tárgy céduláján írta: „A katolikus palócok, melyeket ottan Barkocoknak neveznek, szeretik a feltűnő viseletet" (ltsz. 720). Gyűjteménye másik darabjához jegyezte fel: „Barkoczok nevet viselték az Ózd és Putnok közeli Gömör megyei katolikus palóc népek ... Ilyen rókaprémes térdig érő mentét magyar honban csupán itt viseltek. Főleg a következő helységekben viselték: Hangony, Domaháza, Szentsimon, Gömörpéterfalva, Vecseklő, Velkenye, Dobfenék, Bolyok, Bást." Ezzel a felsorolással az Erdőhát és a Medves vidékét jelölte meg. A két világháború közötti időszakból számos adalék található a borsodi barkókra vonatkozólag a Néprajzi Múzeum kézirattárában (EA 3456, 4799, 4829). A borsodbótai tanító például az alábbiakat írta: „.. . általánosan elmondhatjuk a Csernely—Uppony völgyéről, hogy lakói barkók . . . Tájszólásuk azonos Csemelytől Upponyig." A vidéken gyűjtő SEEMAYER a barkó vidékhez sorolta Bolyok, Szentsimon, Hangony, Domaháza községeket is. Áttekintve az eddigi irodalmat, kitűnik, hogy a múlt századi szerzők és a századunk első harmadából származó források kizárólag római katolikus falvakat soroltak a Barkósághoz. Először 1937-ben HERKELY Károly emlí9