Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

19. kép. Trágyahordás tavasszal, Abod A cséplés bevégzése után átvontatták a gépet a szomszéd csűr mögé, hisz a gépész házról házra járva végezte, egységesen talán az egyes utcákban a cséplést. A közös rakodójú falvakban egyfelől könnyű helyzete volt a gépésznek, egy helyen elgépelhette a parasztok terményeit, s ez nagyban meggyorsította a munkáját, másfelől a parasztok számára is könnyebbség volt, hogy nem kellett minden egyes gépelésnél újra vontatni, beállítani a gépet, s a pillanatnyi időmegtakarítás nekik is kedvezett, ellenben mindez azzal a hátránnyal járt, hogy a szalmakazlakat kint, a rakodón építették fel, s a téli időszakban hetente többször is kiszekerezhettek a takarmánynak, meg az alomnak való szalmáért. Innen vitték be a töreket, pelyvát, s rögtön a cséplés napján a kitisztított terményt. Korszakunkban a szemesterményt a házzal egybeépített, vagy különálló kamrában tárolták. Nagyméretű, négyrekeszes hombárt ácsoltak ide, mely rendszerint faltól falig húzódott. A termény apadásával egy-egy deszkát kiemeltek, hogy könnyebben férjenek a szemekhez. Némelyek, mint a hordóra, csapot szereltek a hombár aljára. Ezeket a nagyméretű építményeket összefüggésbe lehet hozni a nagyobb mérvű gabonatermesztéssel. Erről különösen az egykor gya90