Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

3. kép. Előtornácos lakóház, Galvács A bemutatásra — a modellalkotás reményében — két, hosszú és teljes telket választottam. Az egyik, Barva Józsefé a Tót-soron, a másik, Zagraj Lászlóé, a Magyar-soron van. A telkek udvarra, ra­kodóra és kertre tagolódnak. Az udvar az utca felől kerítéssel zár­ható el, a kerítésen kis- és nagykapu van, melyeket a tavaszi-őszi időszakban ritkán csuknak be. Az udvart mindkét szomszédtól ke­rítés választja el, ez a kerítés a rakodón túl azonban már nem ér, s így a kertek határát csak barázda jelzi, esetleg valamilyen fa. Barva József portája: Udvarának szélessége 10 méter. Lakóhá­za, mely egybeépült egy kamrával és istállóval, az udvar bal ol­dalán áll. Körülbelül az istállóval szemben trágyadomb, lejjebb gé­meskút vályúval. A ház folytatásában W. C. és disznóól áll. Ezek­kel szemben, a másik oldalon kisebb építmény, „életes kamra" és kocsiszín. A színben a kocsin kívül rostát, ekét stb. tartanak. Pad­lására széna szokott kerülni. Mindezektől 20 méterre, az udvarra keresztben, tehát az úttal párhuzamosan áll a nagy csűr. Kapuján 38

Next

/
Thumbnails
Contents