Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

amely fajtának tenyésztése lényegében a korszak végéig megmarad, még ha fel is tűnik e században egy-két hússertésfajta. A juhok tartásáról pontosabb kép vázolható. A juhos gazdák száma, amióta források állnak rendelkezésére a kutatásnak, mindig elenyésző volt. A parasztok alig 10—20 százaléka tartott juhot, sőt. a korszakunkra még ennél is kevesebben. A juhtartók nagyobb parasztok voltak, nyomáson kívüli földekkel rendelkeztek, illetve a nyomásokon belül nagyobb darabjaik voltak. Közösen tartottak egy juhászt (bacsót), aki tavasztól őszig foglalkozott az állatokkal. A juhokat, noha fejték is, főleg azonban gyapjáért tartották. A múlt században már merinót tenyésztettek. A juhtenyésztés az átlagos parasztgazdaság struktúráján kívül esik. annak termelési rendjébe nem illik be, ezért a későbbiekben épp csak utalok egy-két mozzanatra. Az a néhány kecske, ami a környék agrárszegénységének kezén volt, jobbára a sertésnyájjal járt együtt a legelőre, erdőre. Jelentősége alig volt. A friss húst a parasztok asztalára a baromfi szolgáltatja. Főleg libát és csirkét tenyésztettek. Az előbbit persze, legalább annyira tolláért, is nevelték, mint húsáért. Bár kacsát is neveltek, de jóval kevesebbet, hiszen tollát nemigen szerették felhasználni, s nevelésével is sok gond volt, a libánál ugyanis jóval több gondoskodást igényelt. Csirkét (parlagi tyúkot)

: minden gazdaság tartott, libát már kevesebben. Ahol azonban kiházasítandó leány volt, ott liba is volt. Egyes gazdaságokban pulykák is találhatók, sőt, már a 17. században is tarthattak, miként a szendrői uradalomban is (indiák).

;1 Egyesek foglalkoztak még nyúllal, galambbal, de ez már inkább a korszák végén, a parasztság felbomlásával lesz általános és jelentős. A méheket tartók aránya mindig alacsony volt. Összegzésként az mondható el, hogy a kapitalizmus korában az állatállomány összetételében a lényegi változást a szarvasmarha fajtaváltása, és az igásállatoknál a ló elterjedése jelentette. E folyamatokkal szoros kapcsolatban volt az állattenyésztés belterjessé válása. E belterjesség azonban még csak szűk határokig juthatott el, miként arra később visszatérek. Az állattartást a lovak, marhák, sertések esetében a legeltetés és istállózás kettőssége határozza meg. E két kezelési, illetve élelmezési forma egymáshoz való viszonya mit sem változott az évszázadok során. A parasztok tavasztól őszig pásztorokra bízták állataikat, s Kárffy 1911. II. 9. « Makkai 1934. 77—84. 112